2010. március 15., hétfő

Díjözön

Amíg nem voltam itthon számos díjat kaptam, sok embertől, annyira sok embertől, hogy tartok tőle, hogy kihagyok valakit a felsorolásból, ezért ha így lenne, akkor szóljatok légyszi:)).
Nagyon megtiszteltetek és megörvendeztetek vele, nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek!

És akkor jöjjenek a díjak
Ez az első, az "életem része díj", legelőször ezt Macustól kaptam meg, nagyon nagyon megörvendezettet vele, elnézést, hogy ilyen sokáig nem válaszoltam rá. Aztán sorra kaptam meg Valitól, Egycsipettől, Anditól, Biankától, Zsiritől, Lizától és Anikótól, Katától, Marytől , Vikitől , Vicától, Daisytől, Brigittától azt hiszem ennyi:)). Nagyon-nagyon meghatott, hogy ennyien szerettek hozzám járni, és itt időzni, remélem továbbra sem okozok nektek csalódást:).

Viszont küldöm a feladóknak, mert ők is életem részei (vagy ezután azok lesznek), ezenkívül még Bellynek, Raindropnak, Judithnak, Edithnek, Edónak, Mónikának, Renátának, Sedithnek, Szepykének, Yazmine-nak, Limaranak, Annának, Trinitynek, Mohának, és még folytathatnám a sort, de itt már megállok. Fogadjátok tőlem (is) szeretettel.

Ez a tavaszi napfény díjat Biankától kaptam, köszönöm szépen. Küldöm mindenkinek, aki erre jár, kívánom, hogy tényleg jöjjön már el hozzánk a tavasz.


Ezt a díjat Vicától , Krickytől, Olgától, Elisától kaptam, köszönöm nektek lányok! Igazán megtiszteltetek vele. Ehhez hasonló díjat már kaptam, és küldtem is ugyanezekkel a szabályokkal csak nem ezzel a képpel, így ezt most nem osztom ki.

21 megjegyzés:

Edó írta...

Nagyon megtisztelo,koszonom szepen:)Viszont ugy remlik en is kuldtem neked,vagy csak akartam?!Ha nem,akkor bocsi,mert tolem is kapod!

Jade írta...

Koszonom szepen!!! :)

Brigitta írta...

Én is nagyon köszönöm,puszi!:))

Süti Bazár írta...

Nagyon szépen köszönöm, kedves Tőled! :))

Kata írta...

Kiskukta, köszi, átvettem a viszont díjat, mellé vinném a napfényeset is, mert az nagyon ránk fér már:)

Kiskukta írta...

Edó, az megeshet, ez esetben köszönöm szépen én is!

Judith, Brigi, Yasmine nagyon szívesen!

Kata, vigyed nyugodtan, az mindenkinek jár:))

Gál Edith írta...

Noémi, nagyon szépen köszönöm!:)

Mónika írta...

Köszönöm szépen!:))

Daisy írta...

Viszonylag jól tűröm a borús napokat is, de ha süt a nap, azért jobb az én kedvem is.
Köszönöm a viszonzást. Üdv.:Masala

Anna írta...

Köszönöm a díjat,nagyon kedves tőled. Igazából fordítva igaz, mert te életem része vagy a blogoddal már régóta! Így a díj tőlem jár neked is!

trinity írta...

Nagyon szépen köszönöm!! Igyekszem kitenni, még egy elmaradást pótlok:))

Mary írta...

Gratulálok a díjakhoz!

Kati írta...

Válaszolhatok itt a kérdésedre?
Nem hűtöttem ki a zselatint - a te recepted alapján készítem -, hanem a méz és a margarin hűtötte ki. Buta fejjel lekapcsoltam a gázt alatta, és aztán raktam bele a mézet meg a margarint, gondoltam, így is elolvad, eszembe se jutott, hogy kihűlt. ... vagy eszembe jutott, csak későn vettem észre? ... én már nem is tudom... annyira ideges lettem, hogy... Jó hülye vagyok, igaz? :-P

Belly írta...

Köszönöm:-))))))))))

Márta-Zsófi írta...

Kedves Kiskukta gratulálok a sok díjhoz. Nagyon igényes,kedves, és kreatív blogod van.Tetszik az új külső is, tavaszra hangolt. Majdnem lefordultam a székről amikor megláttam hogy rendszeres olvasóm vagy a nagyon kezdetleges "táplálkozásos" blogomon.
Én csupán egy rövid ideje olvasgatok úgy rendszeresen gasztroblogokat, a tied az egyik kedvencem, a tortáid egyszerűen lenyűgöznek, felcsigáznak és keresem a lehetőséget hogy én is megalkossam őket. Köszönöm hogy olvashatlak.

Raindrop írta...

:) Nagyon szépen köszönöm Noémi!
Azért nagyon sokáig ne maradj távol... :)

Kiskukta írta...

Mindenkinek nagy-nagy szeretettel!

Daisy, köszi, hogy elárultad a fórumos nevedet, így már tudom ki vagy!:))

Anna, köszönöm, szerintem ez kölcsönös nálunk:))

Kati, válaszolhatsz persze, majd következő alkalommal(ha lesz olyan) jobban megy majd, tudod mire figyelj:)

Márti, nem véletlenül lettem olvasód, férjedet ismerem, és megláttam a képeke, és szeretnék többet tudni rólatok. A többit majd nálad elmondom:)) Örülök, hogy tetszik amit csinálok:))

Renata Kalman írta...

Köszönöm szépen!

Andi/cuki írta...

Köszi a viszontot,és tényleg megérdemled,nagyon, az összeset!:-))

szepyke írta...

Nagyon szépen köszönöm, megtisztelsz!:)

Köszönöm szépen!:)

Márta-Zsófi írta...

A férjed neve nagyon ismerősen hangzik, a tied nem igazán:(, viszont a képen ahol a lányaiddal vagy nagyon ismerősnek tűnsz:)Nem tudom lesz-e nekem igazi gasztroblogom, sütni főzni szeretek( a család meg is követeli:), meg úgy nőttem fel a sütőteknő meg fakanál mellett a fényképezéshez nem igazán értek, és talán önfegyelmem meg kitartásom sincs az egészet dokumentálni, stb...de tudom hogy jót tenne nekem meg élvezném, a másik blogomat régebb sokkal intenzívebben írtam, az "örök szeretettel"-t az a kapcsolatom az otthoni rokonaimmal, barátaimmal, bár egy jó része annyit ért a számítógéphez hogy megnézik a képeket, elolvassák a bejegyzést, folyamatosan elvárják az infókat, úgyhogy írnom kell:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails