2013. március 15., péntek

Három emeletes élvezet :)




Eddigi pályafutásom első 3 emeletes tortácskája. Jó ideje készülök rá, tervezgetem, de valahogy ebben az évbe nem akarnak úgy menni a dolgok ahogy szeretném. A gyerekeim sorra betegek, és nem holmi köhögés torokfájás, hanem övsömör a nagyobbnál, majd himlő a kisebbnél,  árpa (de akkora, hogy a gyerek 1,5 hétig nem tudott menni suliba miatta), most meg hét elején  jött egy lábtörés a kisebbnél. Hát fekvő gipszbe van a drága. Én meg már úgy érzem magam, mintha logisztikus lennék, lavírozok a munka, a kisebb ápolása, a nagyobbal való tanulás, külön órákra való eljuttatás és a tortázás közt, nőnek, embernek már nem is érzem magam, csak egy robotnak.
Egyszóval ez a torta is kapkodósra sikeredett, de azért a végeredménnyel mindezek mellett megvagyok elégedve.
Mikor elkezdtem tervezni ezt a tortát, készítettem két vázlatot az elképzelésemről. Bordóban kellett gondolkodnom, 60 éves szülinapra, letisztult, elegáns kivitelben.  Mindkét elképzelésem színátmenetes volt, azzal a különbséggel, hogy a másik felfele sötétedett. Végül ez az átmenet győzött. Időközben elfogyott a bordó festékem is, és elég nehezen tudtam beszerezni, úgymond végszóra esett be hozzám (tegnap előtt), így kellett mentő ötleten is gondolkoznom, végszükség esetére. De megjött, és annyira örültem neki :)
Minden szint más más ízű lett.  Alsó csokis, középen málnás-túrós, a legfelső pedig karamellás töltést kapott.  A karamellás krém készítésében "segített" törött lábú kislányom, és véleményezte is a végeredményt, amin meglepődtem, mert ő csak csokis krémeket hajlandó megkóstolni,  és szerintem ez a szint fog mindenkinek ízleni a legjobban:) Hát majd meglátjuk.
Amúgy az a baj a tortakészítéssel, hogy nagyon szoros időpontra kell elkészíteni. Napokkal előtte sem csinálhatja az ember, de nem is késhet vele. A lapokat tegnap töltöttem be, és késő este  (kb. 11) került rá kívülről a fedő krém a fondant miatt, majd úgy döntöttem, hogy hajnalig (4.30) dermedjen, és akkor folytatom. Be is állítottam az órát, de másfél órával később sikerült kikászálódnom az ágyból, hát mikor megláttam, és a 20 centis havat ami még leesett... A torták leburkolása után még azt  is elkellet lapátolnom, hogy majd áttudjam adni a tortát  a tulajdonosának ... Összeszedtem minden erőm, és elkezdtem rohamtempóban dogozni, közben meg a felkelt gyermekeimet rendezni... Szóval volt ennek a tortának története, de meglett, szép lett, és fincsi is (főkóstolóm szerint). Remélem nagy örömet szerez az ünnepeltnek is :)

11 megjegyzés:

Éva írta...

Csodálatosan szép a tortád! Örülhet aki ilyen szép tortát kap!Az elmúlt évben ünnepeltem ezt a tortán lévő évet, de sajnos ilyet senki nem hozott nekem !:-((
A sok megpróbáltatásodhoz kívánok sok erőt a gyerekeknek mielőbbi teljes gyógyulást!

teller-cake írta...

A tortádon nem látszik a megpróbáltatásaid nyoma, profi, letisztult és gyönyörű, mint mindig! :)
Sajnálom, hogy így összejöttek a dolgaid és remélem mihamarabb beköszönt egy nyugodtabb, boldogabb időszak az életetekben!

Márti írta...

Csodálatos mestermunka ez a torta! Gratulálok! Azért meg külön elismerésem, hogy ilyen körülmények között készítetted! Mielőbbi gyógyulást kívánok a gyermekednek. Neked pedig pihenést, napsütést és egy kis nyugalmat!

Cilee írta...

Gyönyörű, elegáns és tökéletes!
Eszembe se jutna, hogy rohanva készítetted.
A gyerekeknek gyors felépülést kívánok!

Kiskukta írta...

Éva, ezt a menny vitte anyósának :) Igazán szerethetik egymást :)

Teller-cake, Márti, Cilee köszönöm!

Millye írta...

Gyönyörű ez a tortád is, nem látszik, hogy kapkodnod kellett vele! :) Jobbulást a kisebbik lánykádnak!

Névtelen írta...

Köszönjük a gyönyörű és isteni finom tortát! Csodálatos lett, az anyukám kapta a gyerekeitől és családjuktól. Jobbulást kívánok a gyerekeknek, Neked pedig pihenést a nagy hajrá után!

marisz57 írta...

Ezen a gyönyörű tortán nem látszik a testi és lelki megpróbáltatásod.
Remélem, mihamarabb rendeződnek a dolgaid.
Vigyázz az egészségedre, és tarts időnként pihenőt is!

Kricky írta...

Nagyon-nagyon csodaszép lett!

Zsóka mama írta...

Mester munka .Nagyon tetszik !
Gyógyulást a gyerekeknek !

Kiskukta írta...

Milye, köszönjük!

Névtelen, nagyon örülök, hogy ízlett a nagy családnak, és elnézést a téves infóér.

Marisz, jelentem volt 1 hét pihenőm tortagyártás terén, jól esett :)

Kricky, köszi!

Zsóka mama, köszönjük.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails