2010. augusztus 22., vasárnap

Minimaxos torta

Nagylányom a hétfőn(lassan már egy hete) töltötte a 6 évet, kívánsága az volt, hogy Minimaxos torta legyen a szülinapjára, belül meg olyan, mint amit az oviba vitt a névnapján. Tudom nem egy érdekes kérés egy kislánytól, sőt... Próbáltam valami csajosabbra rávenni, de nem állt el az ötlettől, így ilyet csináltam neki. Azért annyit elárulok, hogy nem rég óta van bevezetve hozzánk a kábel tv, így a Minimax is elég új számukra. Emellett múlt hétvégén voltunk Tiszafüreden, a Varázslatos Iskolabusz Roadshow-ján, és a gyermekeimet teljesen elvarázsolta. Szó mi szó, sokkal jobb kis program volt mint amire számítottam, sok-sok érdekes fejlesztő játékkal és ajándékkal, és mindez ingyenesen.
Visszatérve az adóra, akiknek a gyereke nézi a Minimax műsorát az biztos látta már, hogy Max ovikba is szokott bevinni tortát egy-egy ünnepelt gyermeknek, középen a Minimax logóval, na hát ezért szeretet volna nagylány is ilyet.

Nem borítottam egészben a tortát, hanem szalagokat vágtam a szalagvágómmal, ami egyben mintázta is, és ezt tettük a torta oldalára, nagylányom természetesen nagy segítségemre volt benne, adogatta szépen sorba a szalagokat. A kis mintát a logó köré is együtt csináltuk, jó móka volt.

Belülre sütöttem 2x2 tojásos kakaós tortalapot, 25-ös formában, mindkettőt ketté vágtam, két rétegben pudingos vaníliás krém került bele (2 puding, 700 ml tej, ízlés szerint cukor, 250 g vaj), középre és a fondant alá pedig a fatörzs krémje, 1 adag, az egész kakaósra megcsinálva (mivel csak kakaósat csináltam így 180 g cukrot használtam hozzá).

Az idén a baráti zsúr elmaradt, cserébe elmentünk a nagyszülőkhöz, és velük együtt ünnepeltük meg a szülinapot, jó volt a gyerekeknek is, nekünk is, a tortát hűtőtáskában szállítottuk, de jól bírta a viszonylag hosszú utat.

17 megjegyzés:

Anna írta...

Húha! Díjat kaphatnál a Minimax-tól!!! Nagyon élethű. Az én fiam is egyedi kívánsággal rendelkezik szülinapra, mézeskalácsemberke tortát akar közelgő szeptemberi szülinapjára... Mondom neki, hogy a gingerbread man az olyan karácsonyi dolog, de ő hajthatatlan így ez lesz a szülinap numeró 4 figurája. Fő, hogy ők örüljenek.

Thrini írta...

Nagyon mutatósak a szalagok, és a színek is ízlésesek!
Az precizitás és igényesség pedig irigylésreméltó!! :)

ildikebak írta...

Hiába a ki tud az tud !!!!!!!!! :-) Gratulálok megint nagyon szépet csináltál :-) Én a Minimaxtól kérnek egy kis reklám lóvét :-))))
Nyitom a ablakot egy kis morzsát kérek belőle /légi postán /:-P :-D
Tiszta szívemből kívánok nagyon de nagyon sok sok Boldog Szülinapot kislányodnak !!!
Ildi :-)

4Gyerek írta...

Ünnepeltnek innen is sok boldog szülinapot!
Szalagvágóddal csodálatosat alkottál. Ilyent honnan szerezhet be az ember lánya?
Amúgy első körben azt hittem a torta láttán, hogy Minimaxék rendeltek nálad. Bár szerintem ezek után tuti nem lehetetlen.

Mary írta...

Lánykádnak boldog szülinapot!
Torta gyönyörű mint mindig!

Liza írta...

Boldog szülinapot kislányodnak!
Nyithatnál cukrászüzletet, olyan gyönyörűek a tortáid!

margit2 írta...

Itt is boldog szülinapot a Mirjamnak, és a név napja alkalmából is szeretettel köszöntöm! :-)

Ahogy látom a tortaszeletet, biztos vagyok benne, hogy nagyon finom!!!!

Kricky írta...

Nagyon boldog aszületésnapot a nagylányotoknak!!!

Nagyon szépen lett megformázva ez a torta.
Habár a rózsaszínű habos babos dolgot én is hiányolom... :)
nálunk a két fiúnak nem nagyon fogok készíteni. :)

Tőled azért még várok valami hasonlót! ;)

Névtelen írta...

Ááááááááá... ez már örület! :D Orsi (swe)

Kati írta...

Nagyon szép!!! :-)
...ennek az én gyerekeim is nagyon örülnének - nálunk ugyanis egész nap a Minimax szól. :-S
... a "csoás cskojabuc-t" pedig nagyon szeretik... :-D

TeaMami írta...

Elájultam ismét, annyira finoman és precízen kidolgozott tortát mutatsz, hogy kész vagyok!
Minden kreációdat újabb és újabb szájtátásokkal bámulom.
Gyönyörűek!
Isten éltesse a szülinapos/oka/t!

Kiskukta írta...

Anna, köszönöm! Igen, az a lényeg, hogy az ő kedvükbe járjunk, végül is az ő szülinapjuk, és nem a mienk. Teljesen elégedett volt a tortájával, és ez a lényeg!

Thrini, köszönöm!

Ildikebak, meggondolom:D
Köszönöm, átadom!

4 gyerek, bár úgy lenne egyszer!
amúgy nem tudom, hogy itt Magyarorászágon hol lehet megvenni, nekem szerencsém van, mert az unokatesómék Amerikában laknak, ott rendelte, ez van nekem meg:
http://www.wilton.com/store/site/product.cfm?id=BA23EDC2-802D-F658-0457DE1C665B1CA4&fid=D765FA80-1E0B-C910-EA0046AD375C41A8
Azt meg, hogy Erdélybe hol lehet megvenni még annyira sem tudom. van Szovátán egy online shop, esetleg ott nézd meg.

Mary, köszi!

Liza, hátha egyszer összejön:)) Köszönjük!

Margitka, köszönjük! Szerintem ízlett volna neked!

Kricky, egyszer majd készítek csak úgy, ha nem akarnak olyat kérni:)

Orsi, :D

Kati, nálunk is sokat megy, de inkább ez mint a Cartoon szerintem...

TeaMami, köszönöm, köszönjük!

haNa írta...

Boldogat az ünnepeltnek! Anya remekéhez meg csak annyit tutok mondani, hogy : Wooooow! :)) Nagyon mesteri!

Anna írta...

Vásárhelyen van a Wintonnak üzlete, kedves magyar ember az üzletvezető. Postáznak is.
Talán érdemes lenne külön postot írjál arről hogy mit hol lehet vásárolni. Én jártam a kis boltban Vásárhelyen, de nem tűnt úgy hogy helyből nagy lenne a forgalom. Szerintem inkább neten látják a boltot többen.
www.lumeabasmelor.ro

Ami írta...

Nagyon szép lett! :)

Bianka írta...

Gyönyörű, sok boldogságot

elisa írta...

a te lányodnak is boldog születésnapot kívánok.
A torta mint mindig gyönyörű, azok a színek, nagyon ügyes vagy, van még mit tanuljak.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails