2011. január 24., hétfő

Biblia torta


Belül csokit torta volt. A kisebbik lányom mikor meglátta ki akarta nyitni, élőben nagyon élethűre sikeredett, nem tudom hogy képen menyire megy ez át, én azért másként látom már.

Mivel többen kérdeztétek hogyan csináltam ezért röviden ideírom. Fázisfotókat nem készítettem, mert ez volt az első könyv tortám, nem tudtam, hogy jó lesz e így, ez úgymond egy prototípus, jó lett, megtartom.

Az állítható sütőkeretbe sütöttem a tortalapot (nem mértem le, de így utólag saccolva 21x29 körüli lapot sütöttem), beállítva úgy, hogy megfelelő méretet kapjak, ne keljen faragni. De akinek nincs az válasszon egy megfelelő méretű tepsit, vagy kicsit faragjon egyik oldalból, megoldható nem bonyolult dolog. A lap egyik oldalát (a képen a jobb oldalsó rész) homorúra kicsit megfaragtam, ennyi volt az egész faragás. Ezután vágtam el három részre és raktam össze meg csokikrémmel (dobos torta krémje). Miután jól lehűlt szépen elsimítottam a krémet.
Ezután vágtam egyenletes vékony csíkokat barna fondantból, ezt tettem alulra peremnek, kivéve a bal oldalsó részt.
Ezután fehér fondatból méretre vágtam az oldalakat, vonalzóval megcsíkoztam, majd arany lüszter festékkel felületét megfestettem, először a homorított jobb oldalsó részt tettem rá, utána jött a könyv teteje, alja, szépen a homorított rész mellé igazítottam és egy szikével óvatosan levágtam a túllógó részt. Ez nem sok, pér milliméter, szépen követve az ívet. Lemértem hogy mekkora részel kell borítsam a Bibliát, tehát vettem egyszer a magaságát, ez kb. 6 cm volt, a könyv szélessége meg kb. 21 cm, együtt a torta magasságával 27, a könyv magassága meg 29. minden oldalra még rászámoltam kb. 1 centit,így lett 29x 31-es négyzet amit le kellett vágjak. Kinyújtottam kicsit vastagabbra hagyva a barna fondant, kivágtam a megfelelő négyzetet, majd rátettem a tortára. Először oldalához igazítottam, utána borítottam rá a fenti részt.
vonalzóval készítettem a lenyomatokat a széle mellett.
A címéhez arany lüszter festéket kevertem el pár csepp rumba és vékony ecsettel írtam a tortára. Az oldalára is húztam párhuzamos csíkokat, bár ez nem nagyon látszik a képen.
A felirattól féltem, nem tudok túl szépen írni, de egyik fórumtársamtól, Mogyitól kaptam rá nagyon jó tanácsot. A címet írjam rá egy lapra, akkorába amekkorába szeretném a tortán is látni, tegyem kicsit lejjebb, vagyis pont alá attól ahová szeretném a feliratot írni, így a lap ott van a kezünk alatt volnalvezetőként, és arról másolhatjuk a betűket, így jobban betudjuk tartani az arányokat, és egyenes is lesz a felirat.

Remélem érthető, sokkal nehezebb elmagyarázni mint megcsinálni.
A lapot 3 tojásból készítettem, a megszokott kakaós tortalapot. Dobos torta krémjét meg 6 tojásra számolva készítettem. Ez pont elég volt.

26 megjegyzés:

Anna írta...

Wow de jó!!! Nagyon ügyes vagy.

Kricky írta...

Ez valami fantasztikus lett! Totálisan élethű!!!!

A betűk is nagyon jól sikerültek! Végül hogyan csináltad???

Mázsa Viki írta...

Hihetetlen! Tökéletes! Legalábbis nekem!

Névtelen írta...

Ez egyszerűen leírhatatlan! Ha Te még erre azt mondod, hogy élőben sokkal élethűbb volt, hát, azt már emberi aggyal fel sem bírom fogni! Mert ez úgy ahogy van, egy könyv!:-) Eszembe sem jutna, hogy torta!
Nem is értem, hogy eddig még hogyhogy nem keresett fel Téged egy világhírű cukrászat, hogy alkalmazzon, mert amiket Te alkotsz, az zseniális!
Bocsi, hogy ennyire fényezlek, nem akarlak zavarba hozni, de verhetetlenül profi vagy!:-)

AL

mariam írta...

Olyan, mint egy valódi! :-)
Gratulálok, nagyon ügyes kezeid vannak!!!

Kata írta...

Uram Isten!!! gyönyörű!!!! Kiskukta, te nagyon-nagyon ügyes vagy!

Kiskukta írta...

Anna, köszi!

Kricky, követtem Mogyi utasításait. Köszi!!!

Viki, köszönöm!

Al, pirulok:)

Mariam, köszönöm!

Kata, köszi!

Farkas Vilmos írta...

Ez nagyon szép lett! Gratulálok!!!

Millye írta...

Aztaaaaaaaaaa nagyon ügyes vagy! Ez már profizmus!

Maryenne írta...

Noémi csodálatos lett!
Lesz leírás?

Chef Viki írta...

Megint csak az van, hogy szóhoz sem jutok :-) Varázslatos a kezed, egyszerűen varázslatos!

Mázsa Viki írta...

Már megint sírok, hogy nem Te fogod a kisfiam szülinapjára készíteni a tortát. Miért is vagy oly messze? :(

erzsike írta...

Ez élet hű,nagyon jól sikerült,szívből gratulálok.Erzsike

Maresz írta...

Zseniális!!!! Nagyon ügyes vagy:)!!
A férjem szülinapjára jó lenne:).

elisa írta...

Érdekelne engem hogy részletesen, hogy csináltad? Nagyon élethü.

Timi írta...

Ez valami fantasztikus lett! Elég élethű!!! :) Annyira nagyon ügyes vagy!

Kiskukta írta...

Köszönöm szépen mindenkinek!!!:)
Közkívánatra leírtam hogy készítettem, remélem érthető.

Gál Edith írta...

NAGYON-NAGYON SZÉP!!!!

Gabi írta...

Most is azt kívánom, hogy bár én is egyszer csak fele ilyen profi tortát készítenék! Nagyon sokat tanulok a blogodból, nekem ez amolyan biblia :)

Jade írta...

El vagyok ajulva...

Reka írta...

ez gyönyörű...nagyon élethű!

Moha írta...

Nagyon szép lett és tökéletes! Én is kinyitottam volna, ha csak ott látom az asztalon..

Edina írta...

Gyönyörű lett! Nagyon élethű. Az már más kérdés, hogy én nem szívesen szeletelném fel a Bibliát. :P

Abi írta...

nem csak kenyerrel el az ember...:))) nagyon szep, elethu, meg igy is, erdekes lehet felvagni es megenni:)

Kiskukta írta...

Köszönöm mindenkinek!

Abi, ha hiszed, ha nem rátok is gondoltam mikor elkészítettem ezt a tortát:).

Katicerak írta...

Kedves Kiskukta!
Utólagos engedelmeddel, "lekoppintottam" a tortádat. Barátnőm nagyfiának készítettem el ballagása alkalmából. A fedőlapra a monogramja került. Nem lett olyan tökéletes, mint a tiéd, de még így is rengeteg dicséretet bezsebeltem. Köszönet az alapötletért, valamint az útmutatóért!! Gratulálok az oldaladhoz, na meg a tehetségedhez:)!!!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails