2011. január 4., kedd

Hanna Montana torta


Köszönöm a sok jókívánságot az újévre, és hozom amit sokan kértetek, a következő tortám.
Nem a legsikeresebb kép, de azért felteszem ezt is, mivel ez az első ez évben, és még amúgy sem készítettem Hanna Monatana-s tortát. Élőben sokkal szebb a torta, üdébb színű, és sokkal jobban érvényesül a Monatana felirat is.

A gitárt már tegnap elkészítettem, csináltam hozzá kartonból egy sablont, rózsaszín fondanthoz gyúrtam egy kis tragant port, ennek hatására gyorsabban és erősebben szárad (ezenkívül vékonyabbra lehet nyújtani a fondant, ez pl. virágoknál jól jön). Kinyújtottam bő félcentisre a fondant, kivágtam belőle a gitár alakot, majd szúrtam bele két fogvájót, vigyázva, hogy ne tegyem tönkre az alakját (ennek segítségével szúrtam bele a tortába). Tetszés szerint tovább díszítettem fehér fondanttal, lilával a nyélnél, majd húrokat rajzoltam rá fekete festékkel. Tettem rá ezüst színű csillámport is, amiből így képen semmi sem látszik. Mára jó keményre száradt, nyugodt szívvel tettem a tortára.

A feliratnál elmélkedtem egy sort, először arra gondoltam, hogy kivágok egy fekete alapot, erre ragasztom rá megfelelő színből kivágott betűket, de az macerásabbnak tűnt. Inkább kivágtam a kívánt színből az alapot, majd megfestettem a kontúrt, és a betűkön kívüli részt.


12 megjegyzés:

Ditta tortái írta...

Nagyon szép lett!

Gál Edith írta...

Csodás!!!

4Gyerek írta...

Ötletes ez a betűs megoldásod.

egy pici írta...

Nagyon jó!

Reka írta...

Nagyon szep, nagyon jol nez ki. Az en kislanyom is Hannah Montana tortat kert, aztan lebeszeltem es konyv torta lett. Nem volt jo otletem hozza. Most mar lenne :-)))). Nagyon jo lett a tied!!!!

Bianka írta...

Csúcs szuper

Timi írta...

Annyira ügyes vagy! Mindig alig várom már, hogy valami újat mutass :)

Vali írta...

Nagyon szép lett, mint mindig.

Ami írta...

Nagyon klassz lett! Cool! :)))

timcsa írta...

Szia!
Szeretném megkérdezni, hogy melyik két színnel márványoztad a fondant-ot?
Mert hol így, hol úgy látom!

Kiskukta írta...

Rózsíszín és lila volt, csak képen ez nem jön át.

timcsa írta...

Köszönöm szépen!
Mert elsőre 2 féle lila árnyalatot gondoltam, egészen addig amíg nem olvastam, hogy ettől óva intesz :)
Hétvégére szeretnék én is vmi hasonlót gyártani....

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails