2011. február 20., vasárnap

Torta Csingilinggel




(Tinkerbell cake)

Nagyon szeretem Csingilinget, egyik kedvenc mesefigurám, eddig mégsem kellett készítsek vele tortát, amit nem is bántam. Félek az ilyen mesefigurák elkészítésétől, mert számomra nehéz megcsinálni úgy, hogy hasonlítson is az eredetire. Ezzel úgy ahogy megvagyok elégedve, első nekifutásra nem lett rossz. Az arcán még lenne mit szépíteni, és a szárnyin is lenne mit finomítani. A szárnyával gondba voltam, gondoltam tojásfehérjés megoldásra, de amit előre elkészítettem azt nem tudtam ráhelyezni a törzsre, mert nem megfelelő szögben állt volna, próbáltam fóliás megoldást, elvégre a mesében a szárnya is teljesen áttetsző, de nem tudtam rögzíteni, végül feladtam, gondoltam szárny nélkül hagyom. Mikor a gyerekek meglátták egyből az volt, hogy szép, de kár hogy nincs szárnya. Akkor már kevés idő volt a torta átadásáig, de nem akartam szárny nélkül hagyni, ezért kis tragant gyúrtam fehér fondantba, és megcsináltam a képen látható szárnyat, szárítottam vagy 10 percet megfelelő szögben, utána került is a formára, a tragantnak hála tartott már akkor annyira, hogy ne konyuljon le, viszonylag szépen álljon. Persze tragant nélkül is ellehet készíteni, csak akkor hagyjunk neki egy éjszaka száradási időt.

26 megjegyzés:

Galagonya írta...

Figurát tényleg nem egyszerű készíteni. A tiéd nagyon jó lett. És igazán hangulatos a torta is.:)

Császár Erus írta...

Nagyon szép lett, szerintem is kellettek oda a szárnyacskák és jól sikerült, csak gratulálni tudok:)

Anita írta...

Nos, ismét egy szenzációs torta, a kőműves-tortával együtt! Nagyon klassz lett! És biztos finom is. :-)

Zsófi írta...

nagyon szép!!!! Két kérdés: ezeket a színeket te kevered ki, vagy így veszed? Én egyelőre csak az alapszíneket tudtam beszerezni a kóserság miatt, hát annól nem lehet ilyen színeket kikeverni. A másik, hogy az arc részeit mivel festetted? Dekortollal?

Tálaló írta...

Tüneményes ez a tortád is.Legtöbbször ámulattal nézem milyen csodák kerülnek ki a kezed alól.

Tímel írta...

Nagyon helyes lett:):):)

Kiskukta írta...

Galagonya, Erus, Anita, Tálaló köszömöm!

Zsófi, nekem mohazöld, királykék, piros-piros napsárga és feketém van zselésből. porból van rubintvörösem, és folyékony Szilasból még a málnapirosat használom (ezt még a zselatin oldásakor), ezekből kavargatom ki amit szeretnék.
A szemét fekete fesékkel festettem vékony ecsettel, dekortollal sokkal egyszerűbb lenne... , csak volt egy rossz tapasztalatom vele, megvetettem valakivel, elhozta, és be volt száradva haszálhatatlanúl. Azóta sem mertem másikat venni.

Mary írta...

Nagyon aranyos lett! :)

Edó írta...

Noémi,nagyon-nagyon szép és aranyos a torta!Bevallom,én nem ismertem eddig Csingilinget,de kislányom meglátva ezt mondta:"Ne anya,ez Csingiling":)Nagyon ügyesen megoldottad a szárnyat,az biztos,hogy nagyon lényeges elem volt.

Cecilia írta...

Na ugye,hogy ez is fantasztikusan sikerult!

lenka1 írta...

Nagyon aranyos lett!!!

Fanó írta...

Na az én lányom jobb ha nem látja ezt meg,mert aztán törhetem a fejem,hogy csinálok ilyen cuki figurát!
Nagyon ügyi vagy Noémi bár gondolom ez már nem újdonság :D
Pusza

Timi írta...

Ismét csodásat alkottál! :)
Nagyon jó lett, én is nagyon szeretem Csingilinget!

Mammy írta...

Nálunk is nagy kedvenc Csingiling. :)Nagyon szép lett és a szárnyakat is ügyesen (és gyorsan) kitaláltad. Tragant port, vagy az elkészített masszát gyúrtad a fondanthoz? Miből formáztad Csinget?

Gui írta...

Az én kislányom kapta ezt a fantasztikus és gyönyörűséges tortát, amiért most szeretnék köszönetet mondani! Eszter számára sem volt kétséges, hogy kit lát a tortán. Ő is egyből megismerte egyik kedvencét, Csingilinget! Örülök, hogy olyan szerencsések vagyunk, hogy (külföldön élő) karcagiként mi rendelhetünk a Te szépséges tortáidból! Gratulálok, és várom a következő alkalmat, amikor megint itthon vagyunk és a Te tortádat üljük körül!
Gui

Ditta tortái írta...

Nagyon szép és bájos torta!:-)

Moha írta...

Noémi nagyon szép lett ismét! Gyönyörűek a színei és bájos a figura is!

Millye írta...

Szemem szám tátva maradt! Csodálatos lett ez a torta is!!

Anna-Mária Fejér Tóth írta...

Nagyon aranyos lett a torta. A szarnyak eletre hoztak!

egy pici írta...

Nagyon aranyos torta!
Nagyon ügyes vagy!!

Kiskukta írta...

Köszönöm mindenkinek!:))

Edó, létezik? Nem ismerted? Nézd meg nagyon jó kis mesék vannak vele!

Mummy, a kész fondanthoz gyúrok egy kicsit. Mindig csak annyit amennyi kb. elfogy, többet nem csinálok, mert nagyon megkeményszik az állással. Csigiling is tragantos fondantból volt, így könnyebb vele figurákat készíteni nekem.

Gui, micsoda meglepetés! Nem tudtam konkrétan kinek készül, de azért így is szívemet lelkemet belegyúrtam:)

Unknown írta...

Szia!
A festéssel kapcoslatban szeretnék kérdezni. Úgy vettem ki a szavaidból, hogy fehér fondantot készítesz mindig, és abból ételfestékkel (por:) lesz az éppen szükséges színből egy kisebb darab. Így van? Én csak Szilast hazsnáltam eddig, és ugye azt az elején kell már a zselatinoldáshoz. Vagyis egy kisebb adag kéket a megadott hozzávalók töredékével kell készíteni. Fantasztikus lenne, ha a fehérből lehetne gyúrni egy kicsi gombóc kéket pl.
A másik kérdésem, hogy meddig áll el a fondant, és hogyan tároljam.
A tortád fantasztikus lett!!! Mi is szeretjük Csingilinget! :)

Adryenn írta...

Nagyon szép lett,tökéletes:-)

Arienn írta...

Szia!
Szerintem nagyon jó 5let, hogy különvetted a tortás bejegyzéseidet. :)
Ismét nagyon szépet alkottál, olyan kis vidám lett. :)

Jade írta...

Ujabb gyonyoruseg!

Raindrop írta...

Igazán szépséges, és imádom ezeket a kis virágokat. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails