2011. február 27., vasárnap

Meggyes-tejszínes túrótorta


Ez volt édesapám szülinapi tortája, egyszerre szoktuk ünnepelni a kislányunk szülinapjával.
Idő hiányában ezt sem variáltam túl, a legegyszerűbben készítettem el.
Sütöttem 2 tojásos lapot, kb. 23 cm-re állítva a tortakarikát, hogy laposabb tortalapot kapjak.
Krémből az ITT leírtat készítettem el, gyümölcsből most meggyet használtam.
Az összerakásánál a tortakarikát kicsit nagyobbra állítottam mint a tortalap, hogy a krém tudjon az oldalán is lefolyni, ennek gyakorlati előnye van, miután megdermed csak elvágjuk a krémet a tortakarikától egy nedves késsel, levesszük a tortakarikát, és már nincs is semmi dolgunk a tortával, mert az oldala is szép egyenletesen krémes. persze a tortát azon a tányéron/tortatálon állítsuk össze, amin majd tálalni is szeretnénk. Ilyen tortakarikát most lehet venni az Aldiban!!!
szóval lap, krém kb 1/3 rá mirelit (cukrozott)meggy, lap, rá a krém másik 1/3 a, rá meggy, lap, rá a krém megmaradt része. Megdermesztettem, majd ezután tettem rá a zselés meggyes réteget. Ehhez 2-3 maréknyi mirelit (sima)meggyet kis vízzel és ízlés szerint cukorral felfőztem, majd adtam hozzá kb. 2 ek hidegvízben feloldott keményítőt. Ezek nem pontos mennyiségek, idő hiányában nem méregettem. mikor ez is megdermedt rajta vizes késsel elválasztottam a tortakarikától a tortát, majd leszedtem a karikát, és tálalásra már kész is volt a torta (itt-ott kis részen nem csurgott le a krém az oldalán, azt szépen késsel elegyengettem).


11 megjegyzés:

Belly írta...

Ez nagyon pazar!

M K írta...

Úgy vagyok a blogoddal, mint amikor a legszebb üzletekben a legszebb ruhákat nézem a kirakatban, de számomra elérhetetlen. Hihetetlen, hogy milyen tortákat tudsz készíteni.Gratula nagyon!

családi tűzhely írta...

Nekem nagyon tetszik:)

Thrini írta...

Mikor megláttam a képet, tudtam, hogy meg fogom kérdezni, hogy lehet ilyen szépen elsimítani egy torta oldalát??? De magad elárultad a "titkot" a postban.
Nagyon precíz, szép munka, mint már megszokhattuk tőled!! :)

Bianka írta...

Tökéletes, annyira selymes

Kiskukta írta...

Belly, köszi!:)

Kinga, köszi! De egy kis gyakorlattal pl. ez neked is menne, biztos vagyok benne!:)

Családi tűzhely, köszi!:))

Thrini, nem nehéz megcsinálni egy ilyen kerettel, érdemes beruházni rá! Egyre kell figyelni, ha már nem folys a krém akkor kicsit rá kell segíteni és lenyomogatni a krémet a tortalap mellett.

Bianka, köszi!

Rékamanó írta...

Túrótorta imádom:))

Edit írta...

Nagyon szép! Szeretném megcsinálni, csak 28as formában, 4 tojásos piskótával. Segítenél, hogy a krém aránya hogy alakul? Köszi

Kiskukta írta...

Edit, én dupláznám!:)

Mammy írta...

Ránézésről látszik mennyire finom lehetett! Van is állítható tortaformám... Biztosan kipróbálom! Gratula!

Cecilia írta...

Mivel ezt a tortádat nemis kommenteltem, pedig annyira inycsiklandó, úgy döntöttem most megteszem és egyuttal megkérlek,hogy lépj be hozzám,mert van számodra egy ajándékom.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails