2009. november 23., hétfő

Diplomata torta

Mondhatnám nosztalgiatortának is. Romániában nagy sikere van ennek a tortának, nem véletlen, nagyon finom, de bevallom házi készítésűt soha sem ettem, cukikban árulják. Esküvőnkön is ilyen torta volt (azóta sem ettünk). Gondolkodtam, hogyan lehetne előállítani itthon, eszembe jutot a borhabtorta, ami állagra nagyon hasonlított rá, ebből indultam ki, megnéztem pár recit a neten is, azokból is összeszedtem ezt azt, sógornőmmel is áttárgyaltam a témát, aztán alkottam magamnak egy sajátot.

A tora elkészítése nem nehéz, aki már főzött pudingot (mert a tojásos pép sem nehezebb egy pudingnál) és vert már fel tejszínt az nyugodtan hozzákezdhet.

Hozzávalók egy 25 cm tortaformához:
4 tojásos vizes piskóta, vagy 2 tojásos tortalap (nekem ez volt, mert volt egy a fagyóba)
6+4 dl tejszín
4 dl tej
40 gr liszt
4 tojássárga
120 gr+ 2 ek porcukor
20 gr zselatin (Horvát Rozisat használtam) ezt emelném 25 gr-ra, vagyis 1 csomagra
1 dl ananászlé (konzervből)
rum ízlés szerint (én kb 2 ek-al tettem)
400 gr gyümölcs a krémbe (nálam ez pomelo és konzerv ananász volt felesben, de elterjedtebb a narancs és ananász páros, lehet bele tenni kandírozott naracshéjat is ízesítőnek, de barackot is, ki mit szeret)
gyümölcs díszítésnek (nálam ez narancs, kivi és cukrosmeggy volt)

A piskótát megsütjük, kihűtjük, kettévágjuk.

A krémhez a tojássárgát a 120 gr cukorral kihabosítjuk, hozzáadjuk a lisztet, kb 1 dl tejet, simára kavarjuk. E közben a maradék 3 dl tejet felforraljuk, majd hozzáöntjük a tojásos péphez, közben folyamatosan kavarjuk, majd az egészet felforraljuk, sűrű péppé főzzük, folyamatosan kavarjuk. Hűlni tesszük vízfürdőbe, néha belekavarunk, hogy ne bőrözzön be.

Közben a gyümölcsöket nagyon apróra vágjuk. A pomelot elöbb szedjük gerezdekre, vegyük le a hártyáját, hártya ne kerüljün bele.
A zselatint elkeverjük az ananszlében, addig melegítjük míg teljesen felolvad benne, félretesszük pár percre hűlni.
A hideg 6 dl tejszínt (a tejszínnek az a titka, hogy jó hideg kell legyen, akár 15-20 percet fagyóba is rakhatjuk felverés előtt) kemény habbá verjük.
A zselatint elkeverjük a tojásos pépbe, majd a felvert tejszínhez kavarjuk több részletben. Végül hozzákeverjük a gyümölcsöket és megízesítjük a rummal, nem kell hogy a rum érvényesüljön, de pikánssá kell tegye a krémünket, szerintem a 2 ek-nál tehettem volna többet is, férjem szerint így pont jó, szóval mindenki öntsön bele ízlés szerint.

A tortagyűrüt (kapcsos tortaforma oldala) ráhelyezzük a tálcára amire a torta kerül, beletesszük az egyik lapot, ráhalmozzuk az összes krémet, majd befedjük a másik lappal. Hűtőbe tesszük ez lehet egy éjszaka is, de elég neki kb 3 óra is.

A maradék 4 dl tejszínt 2 ek porcukorral kemény habbá verjük. Egy keveset félreteszünk a habrózsákhoz a többivel bevonjuk a tortát. Én fésűs kártyával csíkoztam meg, ajánlom mindenkinek a fésűs kártya beszerzését, nem drága, én a Sőregitől vettem a műanyag fajtát, 200 ft alatt volt ha jól emlékszem, könnyen, gyorsan lehet vele mintázni a torta oldalát, felszínét. Habrózsákat nyomtam rá, ezt úgy a legkönnyebb egyenletesen elosztani, hogy nyomunk egy helyre, aztán vele szembe, majd félúton a kettő közt, majd másik oldalt, majd mindegyik közt még egyszer elosztunk és oda is nyomunk egyet. Ezután ízlés szerint tehetünk rá gyümölcsöket.



19 megjegyzés:

Jade írta...

Gyonyoru, mint mindig!
En Ottistol vettem at egy receptet, a forditott narancstortat, izre az nagyon hasonlit a diplomatara. Ha gondolod, probald ki, mert iszonyu finom!

Edó írta...

Szepseges a tortad!Persze, ezt mar toled megszokhattuk:)

Süti Bazár írta...

Nagyon szép lett szokás szerint. Különösen a narancs díszítés tetszik nagyon! :))

Kiskukta írta...

Judith, köszi! Én a narancsot szánt szándékkal hagytam ki, mert nem nagyon szeretem a narancsos ízeket a sütiben, de azért megnézem, és átváltom más gyümölcsre.

Edó, köszi!

Yasmine,örülök, hogy ez is bejött!

Gál Edith írta...

EZ GYÖNYÖRŰ!
Ha akarod, hamarosan hozok neked egy itthoni Diplomata torta receptet.
Többször is elkészitettem már és mindenkinek NAGYON izlett.

Andi/cuki írta...

Istenem,ha egyszer így diszíthetnék!:-))

Réka írta...

hm...ha ebbol a tortabol csak egy falatot is ehetnek, szerintem rogton meggyogyulnek :) (idehaza ulok valamilyen meghulessel en is, no nem H1N1...aszontak)

Kiskukta írta...

Köszi Edith, beírod a bologdba? Kíváncsi vagyok rá. Amúgy ez is mindenkinek nagyon ízlett.

Andi, ezt tényleg nem nehéz, próbáld ki, menni fog!

Réka, küldenék én kettőt is, ha ettől jobban lennél!

egycsipet írta...

Csodaszép, mint mindig. :)))

Kiskukta írta...

Köszi, szépen!!

Gál Edith írta...

Hát igen, beirom majd a blogomba csak valahogy ez az egész nem akar összejönni. Egy pár hétig a számitogép volt elromolva, most pedig a fényképezőgép sztrájkol. Remélem, hamarosan hozhatom a recepteket fotók kiséretében...
Szép estét neked.

Kiskukta írta...

Majd figyelem!

sedith írta...

Szia!
Hű, de jól néz ki! és a lényege, menete ugyanaz volt, mint annak, ami én is tudok. Ha van kedved, nézz be ide http://edithreceptjei.blogspot.com/2009/05/diplomata-torta-melinda-szulinapjara.html

és ide http://edithreceptjei.blogspot.com/2009/04/kukac-ujratoltve-azaz-szazlabuinvazio.html
:)

Zsuzsa írta...

Kedves Kiskukta!
Gratulalok az oldalhoz, nagyon jo recepteket talaltam rajta. A kicsi fiam 1 eves szulinapjara megsutottem ezt a tortat, nagyon finom lett, mindenkinek nagyon izlett. Annyit valtoztattam rajta, hogy csak 10g zselatint tettem bele, es a piskotat harom lapba vagtam, igy ket reteg kremet tettem bele. Egy ejszakai pihenes utan jol megdermedt, igy szepen lehetett szeletelni. Feltem nehogy kifolyon, mivel fel annyi zselatin van benne, ezert nem mertem egy retegbe tenni az egesz kremet. Nagyon mutatos, es isteni finom lett! Koszonom a receptet!
Zsuzsa

Kiskukta írta...

ZSuzsa, nagyon örülök, hogy ízlett! Kisfiadnak így utólag boldog szülinapot!

Piroska írta...

Tenyleg nagyon finom. Masadjara keszitem ma. Kosz a receptet.

CsDalma írta...

Szia! Gratulalok a szep tortadhoz, ami biztosan nagyon finom, viszont szerintem a diszitest leszamitva nem nagyon hasonlit az eredeti diplomata tortahoz. Eppen ezert szerintem helyesebb lett volna maskepp elnevezni, peldaul a "diplomata torta atgondolva" jobban illett volna hozza. Ennek a tortanak, a "Dobos tortahoz" hasonloan komoly hagyomanya van es szerintem nem helyes a torta mindenfele ujragondolt valtozatat egyszeruen "diplomata tortanak" nevezni. Termeszetesen ez csak az en szemelyes velemenyem es epito jelleggel mondom, nem serto szandekkal (meg mielott mindenki a torkomnak ugrana) :)

Steluta írta...

Szia CsDalma, meg van neked az eredeti diplomata recept? Nagyon örülnék neki <3

Steluta írta...

Szia CsDalma, meg van neked az eredeti diplomata recept? Nagyon örülnék neki <3

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails