2010. december 23., csütörtök

Karácsonyi lila torta

Chrismtas cake

Megláttam ITT az ötletadó tortát, és tudtam, hogy ilyet kell nekem is készíteni. Viszont nincs lépcsős fenyőkíszúróm, sőt 1 sima normális kiszúróm sincs. Próbálkoztam a sablonos megoldással, de nem akartam sok kis fenyőt kifaricskálni (nem csak ez a torta készült ugyanezzel a díszítéssel), aztán megvilágosodtam. Rájöttem, hogy 2D fenyők nem csak hogy jobban mutatnak, de egyszerűbb kivitelezni is számomra.

Pár próba fenyő után rájöttem a trükkre, a fenyő alak kialakítása után még a kezembe kisollóval bevagdostam szélet, és az alsó sorokat, ezután ragasztottam nagyon kevés vízzel a tortára, ép csak nedves legyen, különben csúszik lefelé a súlytól. Miután felragadt bevagdostam az egész felületet.

A lila színről pár szót. Nincs lila festékem, de mostanában sok lila torta készül nálam. Világosabb lilához folyékony málnapiros festéket keverek zselés királykékkel. Már a zselatin oldásakor hozzáadom a festékeket, fél adaghoz 1 ek málnapiros festék, a víz mennyiségéből leszámolva, és késhegynyi kék festék. Pl. EZT a tortát így színeztem.
A mostaniba kevertem még a málnapiros és a királykék mellé por alapú rubinvöröset is, kékből többet tettem, nagyon szép sötét lilát kaptam.

A torta belül tejszínes csoki volt, meggyel és kevés rummal gazdagítva.

18 megjegyzés:

Mary írta...

Azta de gyönyörű!:)

4Gyerek írta...

hmmmm

yaya6 írta...

superb,minunat,felicitari,sarbatori fericite

Pixie Pie írta...

Nagyon szép színe lett! A málnapiros, az a Silas festék, ami folyékony? Nem is gondolnám, hogy ilyen szép árnyalatot lehet belőle kihozni. A torta is nagyon szép. :)

Ditta tortái írta...

Gyönyörű lett!

Békés,Boldog karácsonyt kívánok!

családi tűzhely írta...

Boldog, békés Karácsonyt kívánok Neked és családodnak! A torta csodaszép!

Macus írta...

Meseszép, mesébe illő.

Kiskukta írta...

Köszönöm mindenkinek! És áldott ünneplést!

Pixie, igen, a Silas málnapiros. Én használom elég sűrűn, de mindig a zselé oldásakor.

Yaya, multumesc, Craciun fericit!

margit2 írta...

Csoda szép lett az ünnepi tortád!!!! :-)

Neked is békés, boldog szeretetteli ünneplést kívánok! :-)

Névtelen írta...

Jújjjjjj be szép! Kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok Nektek! Orsi (swe)

Teri írta...

Noémi!

Csodálatos lett a lila tortád:))), mint az összes eddigiek:D
Áldott, békés, szép ünnepeket kívánok Neked és a családodnak!

Névtelen írta...

Draga KUKSIKAM!

Gyonyoru lett a tortad!! Melto disze lesz a karacsonyi megteritett asztalon.Kellemes, meghitt Karacsonyi unnepeket kivanok Neked es a csaladodnak! Puszika: ILDIKO

Trixi írta...

Gyönyörűbb, mint amiről mintáztad, csak ámulok! :DDDD
Köszönöm szépen a karácsonyi jókívánságodat, Nektek is áldott Szentestét kívánok! :)

Pilchard írta...

Kiskukta,minden tortád csodás,de most meg is írom hogy ez meseszép,sokkal szebb mint az eredeti.Ez a lila szín nagyon bejön nekem is.

mariam írta...

Gyönyörű lett!!!
Boldog karácsonyt kívánok! :-)

Hegemony77 írta...

Szerintem is gyönyörű lett, sokkal szebb mint az eredeti! És a kis fenyők az oldalán, azok is fantasztikusak, jó ötlet volt az elkészítési mód! További kellemes ünnepeket!

Életünk és ételeink írta...

A tortáid tortacsodák ! Mind, egytől egyig!

Nagyné Melinda írta...

Szia! Nagyon ügyes vagy, ötletes, gratulálok! Nagyné Melinda- Tata

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails