2010. február 16., kedd

Díj


Díjat kaptam Egycsipettől, azért, mert szerinte törekszem arra, hogy a keltjeim egészségesebbek legyenek, köszönöm szépen neked! Hát a törekvés megvan bennem, bár gyakran úgy érzem nem sok az amit én teszek ez ügyben, de olyankor mindig meggyőzöm magam, hogy ha ennyit sem tennék, akkor az elhatározásaimban nem jutnék előre, így inkább teszem azt, ami szerintem jó nekem és a családomnak. Nem haladok nagyléptekben nem is célom, hogy egyik napról a másikra teljesen átálljunk és egyáltalán ne használjak fehér lisztet, csak szép fokozatosan teszem, így a családom is hozzászokik a dologhoz.

E.Margit oldalán tanultam meg a kelt tésztával bánni, így olyanoknak adom akiktől tanultam, akikhez az első lépésekkor nap mint nap fordulhattam, mert kaptam választ kérdéseimre, bátorítást a kudarcok után, biztatást a folytatáshoz. És akkor a nevek:

Limara
Moha
Mónika
Mary
Brigitta (ő még csak most indította blogját, igazából még kelttészta nincs is benne, de én tudom mit tud, szóval mindenki elhiheti, hogy megérdemli)
Vali
Edó

Fogadjátok tőlem szeretettel ezt a kis díjat.

17 megjegyzés:

Mary írta...

Köszönöm szépen. El is érzékenyültem rendesen.

Mary írta...

Lenne egy kérdésem. Brigi blogja merre található?

Gizi írta...

Gratulálok a díjhoz!!! Nagyon jó helyre került nálad, csodálatosak a kelt tésztáid!!:)

Kiskukta írta...

Mary, megérdemled! Kattints Brigi nevére, elméletileg be kell jöjjön a blogja, legalább is nálam működik linkként.

Gizi, köszönöm szépen!

Edó írta...

Jaj,nagyon megtisztelve erzem magam,hogy kituntettel e dijjal!:)En is MArgitka oldalarol tanultam meg anak idejen,es sokan sokat segitettek,mire idaig jutottam.Koszonom!!!

Vali írta...

Köszönöm szépen a díjat. Mint itt sokan mások én Margit oldalán kezdtem el tanulni a kelt tésztával bánni.

Mary írta...

Köszönöm sikerült!
Nem vettem észre!

egycsipet írta...

Lassan járj, tovább érsz! ;)))

Brigitta írta...

Nagyon köszönöm én is!! Rengeteg szép emlék fűz a Margitka-féle kis csapathoz!Nagyon sok szép élményt éltünk át együtt,és sok bíztatást kaptunk egymástól!És köszönöm a szép szavakat!

Limara írta...

Nagyon szépen köszönöm, kedves vagy!:)

trinity írta...

Kiskukta,
meg is érdemled-gratulálok!!

szepyke írta...

Gratulálok!:)

Mamcsi írta...

Gratulálok a díjhoz! Csak így tovább!

Moha írta...

Nagyon köszönöm!

Kati írta...

Szia Kiskukta!
Már több, mint egy órája böngészgetem a blogodat, és meg kell mondjam, kapkodom a fejemet, ámulok a tortáid láttán. :-) Annyira szépek!
Ha megengeded, el is mentem a tészta-receptedet (amiről írtad, hogy jobb, mint a piskóta, én idáig csak azt tudtam tortaként elképzelni), meg a fondantkészítésről szóló bejegyzéseidet.
Elhatároztam, kipróbálom. Nem hiszem, hogy elsőre sikerül valami szépet - és természetesen finomat is :-) -,alkotnom...
Egyszer már vittem tőled receptet, mégpedig a fűszeres puliszkáét. Köszi, utólag! :-)

Azt hiszem, még nagyon sokszor jövök. :-)
Szia! (www.kati-fozocske.blogspot.com)

Kiskukta írta...

Edó, hát jó kis csapat voltunk!:)

Vali, nekem már könnyű volt, ti kitapostátok az utat!

Mary, szívesen!

Egycsipet, van benne valami!

Brigi, nagyon szívesen!Nekem van mit megköszönni!:))

Limara, én köszönöm a sok segítséget!

Mónika, nincs mit!

Kiskukta írta...

Trinity, köszönöm!

Szepyke, köszi!

Mamcsi, neked is köszi!

Moha, én köszönöm!

Szia Kati! Örülök, hogy érdekesnek találod a blogomat. A tortalapról annyit, hogy inkább kevert jellegű tészta, én sok krémhez finomabbnak tartom mint egy sima piskótát, de ízlések és pofonok különböznek. Akiknek készítem a tortákat azok mind pozitív véleménnyel vannak róla.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails