2010. július 1., csütörtök

Ferrari torta

Ezt a tortát lassan már 1 hónapja tervezgetem, mert akkor tudtam meg, hogy el kell készítsem. Fejtörést legfőképp az okozott, hogy a torta nem lehet nagy, mivel utazni fog jó sok kilométert egy hűtőtáskában, és annak a méretei adottak, így ahhoz kellett tervezzem az egészt. A másik gondom az volt, hogy méretre vágva a torta nagyon kicsi lesz, még 8 szeletke is szűkösen jönne ki belőle, ezrét gondoltam arra, hogy egy nem túl vastag tortácska lesz az alapja kirakva fekete fehér négyzetekkel, ezzel is a zászlóra utalva, majd erre kerül Forma 1-es autó.
Formatortát sokkal nehezebb megcisnálni kicsiben amúgy mint nagyban, mert kisebbek a részletek, nehezebb kidolgozott tortát készíteni. A hőmérséklet sem kedvezett ma a tortadíszítésnek, túl meleg volt a lakásban mire már a kerekekhez értem, ragadt a fondant mindenhová, már alig tudtam vele dolgozni, szóval a kerekek lehetnének szebbek is , de a többivel megvagyok így elsőre elégedve.

Először is sütöttem 3 tojásból kakaós tortalapot egy 28x19-es tepsiben, ezt 3 részre vágtam, és csináltam 2 adag főzött csokikrémet. Két lapot használtam fel az alapnak, a maradék lapból pedig készítettem az autót. Ehhez először is méretet vettem egy kis Forma1-es autóról, majd ezt a kellő nagyságra felszoroztam, és kirajzoltam egy kartonra. A maradék lapból 2x vágtam ki a sablon alapján az autó vázát, majd megtöltöttem és bevontam krémmel. A leeső darabokat egy kis krémmel és daráltkeksszel összedolgoztam, ebből alakítottam ki az autó domborulatait, kerekeit, légterelőit, majd ezt is bevontam krémmel. Hűtőbe tettem egy éjszakára.

Másnap bevontam piros fondanttal, majd rátettem a tortára. Ezután már csak a kerekeket kellett bevonni, rögzíteni, a fekete részeket megfesteni, a bukósisakot helyére rakni és készen is volt a mű.
(Az erőteljes piroshoz sajna sok festék kell, annyi, amennyi már sokat ront a fondant állagán, hogy ezt elkerüljem, most már a zselatin felolvasztásakor beletettem a festéket, majd így gyúrtam be a masszát. Fél adagot késztetem a pirosból, ehhez a 3-ik kanál vizet szűken mértem, és a zselatin feloldódása után tettem hozzá 1 kiskanálnyi piros zselés ételfestéket, nagyon piros, könnyen kezelhető fondant lett a végeredmény.)


26 megjegyzés:

Gál Edith írta...

Szóhoz sem jutok!!!
Csak annyit tudok, hogy FANTASZTIKUSAN ÜGYES VAGY!!!!
LE MINDEN KALAPPAL!!

Ottis írta...

Nagyon szép!Edith jól írta!

citromfű írta...

Nagyon ügyes vagy! Gyönyörű ez a torta. Gratulálok. Biztos nagyon örül neki, aki kapja.

Andi/cuki írta...

Váuuu!:-))

Névtelen írta...

Ezt kár megenni! :))

Limara írta...

Remekmű! Képzelem az ünnepelt arcát!:))

Pixie Pie írta...

Nagyon ügyesen megoldottad ezt is. Gratulálok! Most van a szezonja. :)
Láttad a "tanítványodnak", Nudleeenak a Ferrari tortáját? Eszméletlen jó lett az is!

margit2 írta...

Hogy Neked is mennyi türelmed van!... De megéri úgy látszik, mert csodás a végeredmény! :-)

VOKinga írta...

Leesett az állam!!!! Ez fantasztikus!!!!!

Orsi írta...

Az igen!
Biztos már sokszor mondták,de sok cukrász elbújhatna melletted.

Maryenne írta...

Leesett az állam! Valami fantasztikus! Emblémát, hogy tudtad ilyen jól megoldani?

Fanó írta...

:O
Jesszus!
Hát ez állati :D
Na jobb ha ezt nem látja meg a pöttöm fiam,mert akkor levesztem :D
Ja és én külön örülök,hogy most volt időd és energiád a részletes képekhez és leíráshoz!
Szuper vagy.....megint....vagy még mindig :D

Kiskukta írta...

Köszönöm szépen mindenkinek!

Pixie kerestem, de úgy néz ki lemaradtam róla, pedig visszanéztem vagy 6 oldalt. Majd megkérem küldje el:)).

Fanó, igyekszem az érdekes dogokat megörökíteni, de egy sima kerek burkolt tortán már nincs mit fotózni:), ez most más lett, azért fotóztam.

Bianka írta...

Nem találok szavakat. Csoda

Nudleee írta...

Halihó! :)

Hát ez tényleg nagyon ütős lett! Csodaszépen burkoltad, pedig sok kis apró lyukacska, meg pukli van kifaragva a piskótából, de tökéletes lett a burkolás! És nagyon jó a formája is, és a kockás zászló ihlette alap is nagyon jó megoldás!
Szóval megintcsak azt mondhatom, nagyon ügyes vagy, gratulálok! :)
Igen, Pixie jól írta, nekem is volt egy Ferrarim még múlt héten. Ha érdekel, majd elküldöm.

Pussz! :)

Moha írta...

Jól megdolgoztatott ez az autó, de a végeredmény egyszerűen gyönyörű, mint mindig:)

Nudleee írta...

Megint én vagyok. :)
Most töltöttem le a Kifőztük c. magazin új számát! Gratulálok a címlapon lévő tortádhoz! Nagyon mutatós és biztos finom is!
Annyira jó dolgok vannak megint a magazinban! Tuti jó pár dolgot elkészítek!

Arienn írta...

Aztaa, de szuper lett!! A párom imádná, az tuti, csak meg ne lássa, mert ilyet fog kérni! :)
Nagyon jó, hogy készítettél fázisfotókat is.
Eszméletlenül ügyes vagy, lassan nem lesz számodra lehetetlen. :)
Csak így tovább! :)

Latsia írta...

Csodaszép... hihetetlenül szép!
Nagyon nagyon ügyes vagy!!!:-)

Kiskukta írta...

Mary, bocsi, most vettem észre a kérdésedet, az emblémát méretre vágtam, kiszárítottam, majd megrajzoltam a mintákat. Ezt lehet vékony ecsettel és alkoholban elkevert festékkel, de vannak ételfesték tollak is, kinek mi áll jobban a kezére, az ecsetes megoldás sokkal olcsóbb, a másik könnyebb szerintem.

Bianka, köszi!

Nudleee, köszi! Kíváncsi vagyok a te autódra is, küld el légyszi:). Örülünk, ha tetszik a magazin!

Moha, köszi!

Arienn, meg tudnád te ezt csinálni:)), hajrá!

Latsia, köszönöm!

Brigitta írta...

Tudtam,hogy ez nem lesz neked akadály,nagyon szuper lett!:))

Kiskukta írta...

Köszi Brigi!:))

Névtelen írta...

nagyon köszönjük nagyon finom volt nagy volt a meglepi. Köszönjük a ferrári torta tulajdonosa nevében és a család

Kiskukta írta...

Nagyon-nagyon köszönöm és örülök a visszajelzésnek:))))!!! Annak meg főleg, hogy ízlett is!

Névtelen írta...

Szia! :)

Nem rég bukkantam a blogodra, mert Anyukámat meg szeretném lepni egy ízléses fondant tortával. :) Persze ez lesz az első alkalom, hogy megpróbálkozom vele, így hálás vagyok, hogy ennyi mindnt megosztasz a neten szörfözőkkel. :)
Azt szeretném kérdezni, hogy ezt a fekete színt milyen étel színezővel lehet elérni?

Előre is köszönöm a válaszod :)

Kiskukta írta...

Szia!

Én ehhez Wiltonos festéket használtam, de nem szeretem annyira, nagyon sok kell belőle, ilyen fekete legyen. Mostanában már sokszor úgy csinálom, hogy sötét szürkére befestem, és a felületét átkenem egy kis alkoholban elkevert festékkel. sokan dicsérik az orvosi szenet, még nem próbáltam, de azt mondják erősebben fest.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails