2010. február 27., szombat

Hal formatorta -VKF

Volt nekem egy jó kis ötletem a XXXII-ik VKF-re melynek témája "Tiszta őrület", de sajnos idő hiányában nem tudtam elkészíteni, nem árulom el mi volt, egyszer úgyis megcsinálom. Aztán jött ez a hal alakú torta, ami nem saját részre készült, gondoltam hogy ezzel nevezek, bár nem olyan eredeti az ötlet, de mondhatni, hogy jelmezben van a torta, remélem így is belefér, mit mondasz Maimoni?
A torta a szokásos tortalapomból készült, 2x3 tojásból sütöttem hozzá lapot(36x18-ast az állítható sütőkeretemben), majd mindkettőt 2-be vágtam vízszintesen, így lett 4 lap, a tortához csak 3-at használtam fel.
A krém a főzött kakaós krém volt, amiből 2,5 adagot csináltam, a tortához elég lett volna 2 adag is, de így legalább a leeső részeket is volt mivel megkenni (kivéve a teljes lapot, azt betettem a fagyóba)

Az elkészítése így történt:
Először kivágtam kartonból a megfelelő méretű kartont, hozzá állítottan a sütőkeretet, és abban sütöttem meg a piskótát. Így elég gazdaságos lett a végeredmény, mert ahogy látszik az alsó képen minimális volt a hulladék (így is volt kb 500 gr krémmel együtt)

A kihűlt lapból kivágtam a hal formát, lapjaira vágtam.
Megtöltöttem krémmel, a szélét fésűs kártyával megcsíkoztam, majd ment a hűtőbe dermedni, másnap raktam rá a díszítését.
A pikkelyeket rózsaszirom kiszúróval (csepp alakú) szaggattam ki. Nem kell különösen ragasztani semmivel, mert a krémhez jól tapad. A többi részt simán csak késsel vágtam ki a megfelelő alakra. Körbe tettem egy feket sodort fondant csíkot, így kiemelte a hal alakot.

14 megjegyzés:

Brigitta írta...

Még egy remekmű,gratula!

Raindrop írta...

Kifogtad az aranyhalat?
Cuki kis ficánka! :D

Latsia írta...

Az egy / nem kis /dolog, hogy annyira kreatív vagy...dehogy az ötleteket ilyen szépre is kivitelezed, ez már tehetség!
Nagyon jó lett a halacska, szinte "megszólal":-)

egycsipet írta...

Szép kis halacskád lett! Látom, nagyon dolgozik az új keret. ;))

Jade írta...

Hihetetlenul kreativ vagy!!! Nagyon szep lett!

Kiskukta írta...

Brigi, köszi!

Raidrop, igen! Csak Shreké volt és átfestette zöldre:D

Latsia, köszi!

Egycsipet, már 6x sütöttem benne:))(ez egy hét alatt nem is rossz)

Judith, köszi!

Ottis írta...

Jól néz ki nagyon!!!

Mary írta...

Kreatív vagy mint mindig! Gratulálok a halacskához. Hogy használod a keretet? Tepsibe teszed?

Andi/cuki írta...

Mondtam már,hogy a kis-nagyfiam halacska-jelű volt az oviban?
Mindenféénk volt halasban.
El volt ettől ájulva,de én is!:-))

Mónika írta...

Nagyon jól sikerült.:))

Kiskukta írta...

Ottis, köszi!

Mary, igen, tepsire papírt, rá a keretet. Szeretem, mert így tényleg akkorát tudok sütni amekkora szükséges, és a széle is szép derékszögű, nem pedig lekerekített mint a hagyományos tepsiknél.

Andi, örülök, hogy tetszett nektek, akkor csináld meg, ezt nem olyan nehéz kivitelezni, akár marcival is díszítheted.

Köszi Mónika!

Kati írta...

Nagyon ötletes!!!

(Én is ilyen sodort csíkot teszek majd a címerem szélére :-).)

(Írtam az oldalon található címedre egy emailt - felmerült még pár kérdés -, ha lesz egy kis időd, nem válaszolnál rájuk? :-$ Köszönöm!)

Kiskukta írta...

Kati, sajna nem kaptam meg a leveledet, nem írnál még 1-et? Megnéztem a spamok közt is, de ott sincs.

szepyke írta...

Az első hal lenne a földön, amiből szívesen ennék!:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails