2010. július 10., szombat

Torta keresztelőre


Egyéves kislány keresztelőjére készült ez a torta, díszítésben végül is szinte szabad kezet kaptam, a kívánság mindössze annyi volt, hogy fehér legyen kevés rózsaszínnel. Örülök az ilyen tortáknak, mert kipórábálhatok számomra új dolgokat, ilyen most a torta oldalán a fodor. Erre van egy spéci kiszúró, de én azt nem szereztem be eddig, és valószínű ezután sem fogom, mert szerintem lehet nélküle boldogulni. Amúgy olyan mint egy nagy linzer kiszúró, tehát kerek, csak hullámos a széle, én megvoltam hullámok nélkül is. Menete a következő:



Kivágunk egy nagyobb kört, majd kivágjuk a közepét, én felesbe elvágtam, mert így volt számomra praktikus, majd szivacsra tettem, és a nagy gömb végű formázóval elvékonyítottam a szélét. Ezután már csak ragasztani kell a torta oldalára.
A szokásos mézes fondantot használtam most is, itt nagyon fontos, hogy jó állagú legyen a massza, és nagyon finom porcukorból készüljön, mert ha durva szemcséjű, akkor szakadozni fog a végeredmény. Viszonylag sok keményítőt gyúrtam még a fondantba, hogy jobb tartása legyen a tortán, de semmi egyebet nem csináltam vele.
Nekem tetszik ez a díszítési mód, elég gyorsan is lehet vele haladni, szóval megtartom, és még továbbfejlesztem, hogy még fodrosabb legyen a végeredmény.


A torta pedig belül málnás túrókrém, kakaós vizes piskótába töltve, kívülről meg egy kis enyhén cukrozott vajkrém van a fondant alatt. Fondant alá ép csak hogy édesítek valamennyit a vajon/margarinon, és vékonyan kenem, épp elég édes lesz úgyis a fondanttól.


Sajnos a babát épp fordítva tetem rá a tortára, így a szebb fodrok kerültek hátra, de azért megörökítettem ezeket is.






22 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Nagyon jól sikerült! Fantasztikusan ügyes vagy!

Padparadsa írta...

Ez hihetetlenül édes lett! Gratulálok! :)

lenka1 írta...

Aranyos, szép kis tortácska! (A tortasímító kipróbálva?)

Ildy írta...

Elismerésem! Nagyon cukika:)

családi tűzhely írta...

Hát ez valami gyögyörűséges!

Moha írta...

Ez valami tüneményes lett Noémi! Az a baba, a kis fodros ruhájában!

Vivien írta...

Jaj, de szép lett!!! A mi Lányainknak két hónap múlva lesz a keresztelőjük, pont az első születésnapjukon. Lehet, hogy bevállalom ezt a szép díszítést... :)

Ügyes vagy, nagyon! Gratulálok! :)

Belly írta...

Cuki!

Balwin írta...

Gyönyörű! Mióta megszületett a lányom, gyengém a fehér-rózsaszín párosítás :)

Milene írta...

Nagyon szép lett! Gratulálok.

mariam írta...

Rendkívül ügyes vagy! :-) Nagyon aranyos lett a torta a kis bébivel! :-)
mint mindig....:-)

Andi/cuki írta...

Nagyon szép,ízléses, kreatív!:-))

Kiskukta írta...

Köszönöm mindenkinek!

Lenka, igen, már ki lett próbálva:)

Mary írta...

Csodaszép lett mint mindig.!

szindi írta...

Hihetetlenül ügyes kezed van:)ez a baba..olyan kedves:)gratulálok!:)

Bianka írta...

Egyik szebb, mint a másik

Rékamanó írta...

Szép lett.

Ami írta...

Annyira bájosan szép lett! Nagyon eltalátad :)

margit2 írta...

De jó, hogy átnéztem!... Hiszen itt még sokkal több fotót is betettél erről az aranyos babás tortáról! Nagyon tetszik! :-)

Kiskukta írta...

Köszönöm mindenkinek!:))

Névtelen írta...

Szia! Hát, ez megint nagyon "állat" lett! :-) Orsi (swe)

Timi írta...

Fantasztikusan szép lett!!! Nem sokára megyünk mi is babalátogatóba, és szeretném megkérdezni, hogy hol találom meg a mézes fondant pontos receptjét?
Nagyon köszönöm
Timi

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails