2009. december 5., szombat

Máktorta (gluténmentes)

Hétvégére készült ez a nagyon egyszerű torta, valójában ezzel is nevezni szerettem volna Nemisbéka által kiírt versenyre, de kb 5 perccel kifutottam a megengedett 1 órából, így nem nevezek, de sebaj, örülök, hogy kipróbáltam ezt is, mert gyors, finom, karácsony illatú, kevés dolog kell hozzá, ha előre feltankolunk a hozzávalókból, akkor akár vész esetén ünnep alatt is elkészíthető.

A recept leírását ebben a könyvben találtam a karácsonyi receptek között szerepel.

Hozzávalók:
20 0 gr darált mák
200 gr porcukor
8 tojás
1 citrom reszelt héja
kevés fahéj (én kb 1/4 kiskanállal tettem)
kevés szegfűszeg (kb két csipetet tettem)

Előkészítünk egy 24-25 cm tortaformát, aljába sütőpapírt vágunk.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéhez teszünk egy csipet sót, pár csepp citromlevet, majd felverjük. Hozzáadunk 100 gr porcukort, kemény habbá verjük.
A mákot a porcukorral és a fűszerekkel elkeverjük, majd az egészet a tojássárgákhoz adjuk, kikeverjük ezt is, egy morzsás masszát kapunk, ehhez teszünk pár kanál felvert tojásfehérjét, fellazítjuk, majd a többi tojásfehérjét is hozzá adjuk két részletben, óvatosan beleforgatjuk.
Beleöntjük a formába, elegyengetjük homorúra, majd én 175 fokos sütőbe tettem, de akinek erősen süt a sütője az kevesebbre tegye, körülbelül 40 percig sült. Túpróbát végezzünk!

Kinézetre a leginkább egy piskótatésztához hasonlít, de mivel nincs benne liszt mégis más az állaga, sokkal szaftosabb. Készítettem mellé egy meggyszószt, de annyira nem jött be a kettő együtt. Következő alkalommal inkább csokiöntetet készítek, ha készítek, mert önmagában is finom, bár számomra csak úgy csupaszon nem olyan tortás, csak sütis.

Készítettem az egész tortáról is képet, sajnos véletlenül letöröltem a gépről ( a fényképező gépről meg még azelőtt, de azért leírom, hogy hogyan díszítettem).
Vágtam egy akkora kört papírból mint a torta átmérője, majd összehajtogattam, és mint régen az iskolában a hajtások mentén dísz vágtam bele, próbáltam egy hópehely képét kialakítani. Ez egy egyszerű, gyorsan kivitelezhető díszítési mód.
Ilyen lett a sablonom:


Ezt már csak rá kell tenni a kihűlt tortára, majd porcukorral megszórni, majd óvatosan levenni a tortáról, vigyázva, hogy ne szóródjon a papírról a porcukor a tortára. Világos tortát kakaóval szórhatunk meg ugyanezzel a módszerrel.

Ui: Készítettem vele kémmel összerakott tortát is, nagyon jól szerepelt alapnak:

16 megjegyzés:

á la carte kulinaria írta...

Nagyon szeretem a máktortát ! A nagymamám készít ilyet, csak nem tortsformában. Isteni finom!

Mónika írta...

Jól néz ki! Egyszerűen nagyszerű!

Süti Bazár írta...

Most már én is kíváncsi vagyok, még sosem sütöttem máktortát. Egyszer kipróbálom, olyan jókat írsz róla. Köszi a receptet! :))

Kiskukta írta...

Á la carte, tényleg nagyon fincsi, engem is meglepett, hogy ilyen kevés összetevőből milyen finomság születik.

Mónika, köszi!

Yasmine, hát ha eltudsz egy napjainkban tortának nevezett dologtól vonatkoztatni akkor biztos nem fogsz csalódni. Én inkább egy fincsi sütinek írnám le, hiába na, nekem a torta mellé, lapjai közzé, tetejére valami krém csoki, töltelék, tejszín, stb dukál, de sütinek nagyon jó!

trinity írta...

Mákos minden mennyiségben jöhet!!! Szeretjük!!

egycsipet írta...

Mák, mák, mák, mák, mák, mák... :DDD
Imádom! ...vagyis -nám... :D

Kiskukta írta...

Trinity, mi is!

Egycsipet, ez akkor neked való reci, gyors és mákos!!!

margit2 írta...

Nagyon fini lehet!... Éppen ma raktam be egy cikket és reciket is a mákról... Nálunk a férjem kedveli nagyon...De most sok jó tulajdonságát ismertem meg a máknak! :-)

Andi/cuki írta...

Micsoda jó ötlet a sablonod:-)))
Liszt nélkül még nem sütöttem,ki fogom próbálni.:-)))

Andi/cuki írta...

Micsoda jó ötlet a sablonod:-)))
Liszt nélkül még nem sütöttem,ki fogom próbálni.:-)))

Névtelen írta...

Az a baj, hogy nálunk csak én vagyok mákfüggö. De nagyon! Ebböl bizony most be tudnék kapni egy kisebb, na jó! inkább nagyobb szeletet! :)

Kiskukta írta...

Margitka, ez tényleg egyszerű, de nagyon fincsi!
Elolvastam amit bepakoltál, nagy jó dolgokat szedtél össze!

Andi, engem is az izgatott leginkább, hogy milyen lesz liszt nélkül, azt kell mondjam, hogy várakoztásaimat felül múlta. Azért amit sejtettem az bekövetkezett, elég sokat esett vissza a magassága hűlés alatt, de nem csodálkozom, mert nincs benne sem liszt, sem sütőpor, nincs mi tartsa a vázat. Ma is finom, olyan jó kis szaftos mint tegnap.


Ancsika, adnék én szívesen, de épp az előbb ettem meg az utolsó szeletet.

Raindrop írta...

Én tervezek ám máktortát valamilyen finom gyümölcsöntettel, és ha azt írod karácsony illatú, akkor lehet ennél maradok. Igazán szépséges! :)

Kiskukta írta...

Hát a fahéj és a szegfűszeg miatt az, én nem tettem bele sokat, mert a mákos dolgokban inkább a mákot szeretem érezni, de ezt lehet növelni is, ha szeretnéd!.

szepyke írta...

Mák, mák, mák, mák, mák..
De mostanában vanília, vanília, vanília!:)))))

Kiskukta írta...

Szepyke, már gondolkodom a vaníliás dolgokon!:DDD

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails