Figyelmetekbe ajánlok egy honlapot, a Parentia-t, a kisgyermekes szülők földjét.
Mint ahogy a címében is benne van kisgyermekes szülőknek szól. Szó van benne a táplálkozásról, egészségről, gyermeklélekről, fejlődésről, biztonságról, és szórakozásról, és ezen belül is több témát érint. Van lehetőség fórumozásra is. Megtudhatjuk, hogy mi van a gyorséttermi csirkében, olvashatunk arról, hogy hogyan kezdjünk megszervezni egy gyerekzsúrt, de megtanulhatjuk azt is, hogyan kell katicabogarat készíteni dióhéjból, és még sok más cikkből is csemegézhetünk.
Pár tortám már megtalálható a Parentia-n, de ez idővel bővülni fog úgy néz ki.
Menjetek, nézzétek meg ti is.
2010. november 26., péntek
2010. november 21., vasárnap
Piros-fehér torta
Egy 14 éves leányzónak készült ez a torta. Nem volt meghatározva, hogy hogy díszítsem, általában ezt szeretem, de kivételesen semmi ötleten nem volt, most nem bántam volna ha kötött a dolog. Neten keresgéltem ötletek után, nagy nehezen találtam egy ehhez hasonló tortát, csak más színekkel, megtetszett a forma, mert olyan kis vidám, nem gyerekes, de azért még felnőttesnek sem mondható. Nem tudom miért, de a tortát látva egy napló/füzet ugrott be, a lapok szélein saját kézzel rajzolt kisvirágokkal, szívekkel, meg miegymással, ami egy korabeli kiscsajhoz, azaz ifjú hölgyhöz illik, és éreztem, hogy nem találhatok jobb díszítést ehhez a tortához. A színek adottak voltak, ebből a két színből volt annyi maradékom ami elég volt a tortához.
Nekem nagyon tetszik a végeredmény.
Belül lúdláb volt.
2010. november 20., szombat
Virágkosár torta
A fondanttal való első találkozáskor hasonlót készítettem férjem részére, akkor ilyen lett:
A mostani azért sokkal jobb szerintem, de hát nem meglepő, azóta elkészítettem már durván 100 tortát, szereztem egy kis tapasztalatot, gyakorlatot.
Sokáig nyafogtam mert nem volt normális díszítőcsövem, lassan azok is összegyűlnek, a héten sikerült egy kosárfonót is beszerezni, Wiltonos, hát ezzel már lehet dolgozni. Most már egyre inkább izgatnak a krémből készült virágok is, lehet erőt veszek magamon és lassan azokkal is teszek egy próbát, meglátom.
Minden esetre addig is itt vannak ezek a fondant rózsák, kosárban:)
Kezeket fel
Nem igazán tudok semmit különöset írni ehhez a tortához, érdekes kérés volt, mely beindította a fantáziámat, és ez lett belőle.
Kicsit rövidre sikerült a markolat, nehéz volt a kezet rászerkeszteni. Azért elsőnek megvagyok vele elégedve, de nem akarok ebből sorozatot készíteni.:) . Jobban illenek hozzám a virágos, habos babos, klasszikus vagy romantikus torták, úgy érzem, de néha ilyen is jöhet.
2010. november 19., péntek
Tortalap
Régi tervem az általam legtöbbször használt receptek részletes, lépésről lépésre fényképezett leírása. Most elkezdem, reményeim szerint nem ez lesz az egyedüli ilyen jellegű bejegyzésem. A blog címe fölötti sorba már eddig is volt pár link ami Torta, Tartalomjegyzék és Nyújtható fondant névre hallgattak, majd ide kerül az Alapreceptek is, amibe sokszor használt lapok, krémek receptjeit fogom gyűjteni.
Akkor kezdem a legtöbbször használttal, a torták legalább 90%-ban ezt használom. Készítem simán, kakaóval és dióval is. Most a simát fotóztam le, de majd leírom a többihez is az arányokat.
Először is kimérek mindent, egyik edényben a lisztet a sütőporral (kakaós esetén a kakaó is), másik edényben a cukor tej, olaj, tojássárga, harmadik edény a tojásfehérje csipet sóval , pár csepp citromlével, és van egy negyedik edény is, amit lefelejtettem a képtől, abba pedig cukor van amit a habba számok.
Mindig a tojásfehérjével kezdem, felverem , majd hozzáadom a cukort, és kemény habbá verem az egészet.
Szerintem hamarabb verődik a hab, ha a tojás szobahőmérsékletű.
Utána elkeverem a tejet, olajat, tojássárgát és a cukort, csak annyira, hogy elvegyüljön.
Rászitálom a sütőporos lisztet (kakaós esetén a kakaós sütőporos lisztet).
Elkeverem óvatosan úgy hogy még ne legyen bekapcsolva a mixer,
majd magas fokozaton kb. 1,5-2 percig kavarom, míg szép sima lesz, és kicsit kivilágosodik.
Teszek a felvert tojáshabból vagy két kanálnyit a masszához, és egy kézi habverővel elkavarom benne, azaz fellazítom a sárga masszát.
Párszor ezt megismételem,
majd beleteszem az összes habot és simára keverem. Arra figyeljünk, hogy az edény oldaláról is alaposan leszedjük a sárga masszát, ezt egy nagyobb kanállal, hab kártyával, szilikonos keverőlapáttal könnyen megtudjuk oldani. Ha ez elmarad, és nem egyenletesen oszlik el benne a tojáshab, akkor itt ott tömöttebb lesz a lapunk.
Ezután tortaformába/tortagyűrűbe tesszük, aminek csak az alján legyen papír, oldala maradjon szabad. A forma oldalára húzogassuk kicsit fel a tésztát, így sülés közben jobban tud kapaszkodni , egyenletesebb lesz a végeredmény.
175 fokon süssük, míg szép színt nem kap, biztonság kedvéjért végezhetünk tűpróbát is.
És akkor az adagok:

!!! akkor érjük el a legjobb eredményt, ha a tojás kb. 70 g körüli, ha kisebbek, akkor inkább többet használjunk!!!
1 tojásos (ez kb. 14-15 cm átmérőjű laphoz elegendő mennyiség)
50 g cukor+ 20 g a habba
90 g liszt
37 ml tej
37 ml olaj
1 tojás
1/4 csomag sütőpor (én általában az Aldist használom, abból 4 g)
2 tojásos (kb. 21-22 cm átmérőjű laphoz)
100 g cukor+ 40 g a habba
175 g liszt
75 ml olaj
75 ml tej
2 tojás
1/2 cs sütőpor
3 tojásos (24-25 cm átmérőjű laphoz)
150 g cukor+ 60 g a habba
263 g liszt
1,15 dl tej
1,15 dl olaj
3 tojás
3/4 cs sütőpor
4 tojásos (kb 27-28 cm átmérőjű tortalaphoz)
200 g cukor+ 80 g a habba
350 g liszt
1,5 dl olaj
1,5 dl tej
4 tojás
1 cs sütőpor
5 tojásos (kb. 29-30 cm átmérőjű laphoz)
250 g cukor+ 100 g a habba
437 g liszt
187 ml tej
187 ml olaj
5 tojás
1 és 1/4 cs sütőpor
Ha kakaósat készítek, akkor ahány tojás annyi csapott evőkanál (vagy 10 g) kakaó, de a kakaó mennyiségét leszámolom a liszt mennyiségéből.
Ha diósat, akkor 3 tojásos esetén 100 g diót forgatok bele a vége felé, még a hab előtt, vagy párhuzamosan a habbal egyszerre.
Alapjában véve ez a lap egy túrós süti lapja, amit ITT lehet megnézni, de nemcsak tortának vagy túrós sütikhez finom ez a lap, nagyon jól variálható gyümölcsökkel is. Ilyen pl. a cseresznyés mákos, vagy a sárgabarackos diómorzsás süti , de a tulipán sütimnek is ez az alapja. Ha gyümölcsökkel készítem, akkor gyakran teszek hozzá a tej helyett joghurtot vagy kefirt, mert még lágyabb, finomabb lesz tőle a tészta. Ez esetben általában 150 ml joghurtot/kefirt használok, plusz még kb. fél dl tejet.

2010. november 13., szombat
Pónis torta
Milyen tortát szeretnél? Kérdezte az anyuka a kislányt. A válasz: rózsaszín, fekete, fehér és pillangós. Anyuka szerint a pónik is nagy kedvencek, így született meg a fejembe ez a díszítés. Tetszett a végeredmény az anyukának, remélem a kislány tetszését is elnyerte.
Belül csoki volt a kérés, így dobos krémet készítettem, kakaós tortalappal.
A pónihoz nyomtattam egy sablont, kivágtam, majd megfestetem a körvonalakat, ezután helyeztem rá a sörényt és a farokrészt.
Sminkkészlet torta
Sajnos erről a tortáról csak lámpafénynél, vakuval tudtam fotót készíteni, hát mit is mondjak, a színek szinte még csak hasonlítani sem hasonlítanak.
A nesszeszer más mint a múltkor, és ecset is készült, ezért mutatom meg, a kép minőségétől kérlek most tekintsetek el.

2010. november 6., szombat
Gyerekjáték?
A nagyszülőknek küldöm az alábbi képeket, hogy büszkék lehessenek az unokájukra:)
Nagylány nyújtja a fondant.
Szaggatja.
Formázza a maga módján.
Készen van egy adag formázott.
Közepét is tett. "Kompozíciót" épített az elkészült virágok köré, hogy lehessen látni mivel dolgozott. Nagyon édesen amúgy a keményítőt mindig erősítőnek hívja.
És végül itt van a kis konyhatündér.
Na jó, én is büszke vagyok ám rá, és nem csak rá, a kisebbre is, különben nem készítettem volna el ezt a bejegyzést. Nagyon szeretnek mindketten a konyhában ténykedni (most a kisebb épp aludt mikor ezek a képek készültek), kevernek, vágnak (van nekik direkt életlen késük, amivel azért mondjuk főt zöldséget tudnak vágni), kennek, dagasztanak, darálnak és mindent csinálnak amit megengedek nekik. A nagyobb kitartóbb benne, de azért a kisebb is nagyon érdeklődő. Remélem meg is marad bennük a konyha iránti szeretet.

Játék!!! Mi ez?
Nagyon egyértelmű volt a dolog úgy látom, és örülök, mert ezek szerint jó sikerült a gyurmázás.
Ez egy Kawasaki ZZR1400-es akar lenni, ahogy írtátok, előröl nézve. Kaptam képet hozzá, EZT, ez alapján kellett elkészítsem a formát a tortára. Bevallom, nem gondoltam, hogy felismerhető valamit tudok belőle gyártani, tiltakoztam is ellene. Az ünnepelt, kedvence ez a motor, a vendégek, és az ünnepelt is mind felismerték, és ez a lényeg számomra.
Képet én elfelejtetem készíteni a tortáról, de kaptam emailban párat (köszönöm!!!), így nincs akadálya, hogy megmutassam.
A képeket nézve, most már jópár dolgot másként csinálnék, mentségemre legyen mondva, hogy nagyon kevés időm volt rá, kb. 20 perc . Ezért már panaszkodtam máskor is, de sajnos ez van, mióta dolgozom az időm nagyon leredukálódott, így a díszítésre szánt időt is nagyon megnyirbáltam. Azért örülök, hogy még így is felismerhető a végeredmény.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)