2011. július 31., vasárnap

Malacos szív torta


Nem egy friss torta, már több hete készítettem, de ide még nem került fel. A sorból ez sem maradhat ki, így lássátok :)

2011. július 30., szombat

Traktor torta bálázóval és az ellenség....




Jármű tortát eleve nem igazán szeretek készíteni, de most ezt még tetézte az is hogy iszonyatos nagy a páratartalom felénk... Gyakorlatilag a fondanttal kínszenvedés dolgozni. Tapad, ragad, szakad, vizesedik, és minden rossz elmondható ilyenkor róla. A piros amúgy is rosszabb állagú a festék miatt, a feketéről nem is beszélve, azt csak sötétebb szürkére sikerült most színezni, így is ment szét a kezem alatt...
Az ablakot nem így terveztem, hanem a hogy az ablak legyen alul, majd rá a piros borítás, végül ablak helye belőle kivágva, ezt sem tudtam megvalósítani. A szürke részt az ablak részére először rá is ragasztottam tortára, következett a pirossal való bevonás, de eközben a szürke ablak rendesen lecsúszott...., csúnya lett volna ha utólag vágom ki az ablakhelyet, így ragasztottam kívülre is ablakot, tehát az ablak helyén 3 réteg fondant van. Ez ilyen, de első traktor.  Jó időben sokkal szebben kivitelezhető, most ennyire futotta.
Az elképzelésem az volt, hogy a traktor az érett búzamezőben halad, ezért került alá az aranysárgás borítás, hát ez sem lett az igazi, inkább olyan mintha sárban akadt volna el a traktor, de van ötletem az élethűbb kivitelezésre, talán egyszer még meg is valósíthatom...

2011. július 7., csütörtök

Méhkas torta



Mostanában talán, ezt a tortát készítettem a legnagyobb lelkesedéssel, élvezettel. Egyedüli dolog amit sajnálok, hogy kevés időm maradt a díszítésre, szívesen "elbogarásztam" volna rajta még pár órát :)

Belül csokitorta, 3 tojásból sütöttem hozzá a szokásos kakaós lapot, egy sima kerek tortakarikába és zománcos lábas fém szűrőbe szétosztva, pont elég lett így a lap mennyisége, és a forma is jól jött ki. Két adag dobos krémet készítettem mellé, kellett.


Eszternek! Itt van a régi, anyai örökségem, a zománcos gyümölcsszűrő, 3 lábon áll, ezért nem kell kitámogatni sütés közben a formát, mélysége kb. 10 cm, fenti belső átmérője kb. 20 cm. Ebben sütöm a fél labdákat és a kalapot is ebben készítettem. most a 3 tojásos lap masszáját úgy osztottam, hogy a szűrőbe tettem kevesebbet, a tortakarikába kicsit többet, és az kb 19 cm-re volt állítva.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails