2013. március 30., szombat
KTM motor
A kis babás-csajos téma után jöjjön egy férfias téma. Egy KTM 350 XC-F motorkerékpár akar lenni a torta tetején. Ez az a téma, ahol nagyon ellehet veszni a részletekben, és csak úgy száll az idő a készítésekor. Hogy mennyire kidolgozott az a ráfordított idővel arányos. Rátok bízom, hogy eldöntsétek hogy ezzel mennyi időt töltöttem.
Bogyó és babóca
Ez a kis katicalány és csigafiú eddig elkerülte a konyhámat. Aranyos, kedves kis mesefigurák, vidám kis tortát lehet velük készíteni.
2013. március 24., vasárnap
Torta sellővel
Mermaid cake
Sellő torta... Ennek az ideje is eljött, ilyet sem készítettem még. Feladta a leckét. Kaptam egy babát,aminek nem volt hajlítható a lába, ezért elég nagy fejtörést okozott, hogy hogy tudom szépen rátenni a tortára. Végül úgy döntöttem, hogy a lábakat a tortába szúrom, és a sellő uszonyt külön helyezem rá.
Valami nagyon fodrozó hullámokat szerettem volna, ezért a habokat külön külön helyeztem rá, nem egyben burkoltam le a tortát. Az összhatás nekem végül nagyon tetszett :)
Torta pingvinekkel
Penguin cake
Kedves kis tortát lehet készíteni pingvinekkel, mindig is kedvem lett volna rá, de valahogy eddig nem volt rá lehetőségem. Neten nagyon sokat találni ebben a témában, így igazán újat nem nagyon lehet alkotni. Az én verzióm ilyen lett, meg kell mondjam szívembe írta magát.
2013. március 23., szombat
Macaron
Macaron rajongóknak ajánlom a fenti díszítést :)
Aki ügyes macaron készítő, az igazi macaronnal is díszíthet, én jelenleg nem mertem bevállalni a kísérletezgetést, inkább a számomra egyszerűbb utat választottam, és fondantból formáltam a kis édes finomságokat.
2013. március 15., péntek
Három emeletes élvezet :)
Egyszóval ez a torta is kapkodósra sikeredett, de azért a végeredménnyel mindezek mellett megvagyok elégedve.
Mikor elkezdtem tervezni ezt a tortát, készítettem két vázlatot az elképzelésemről. Bordóban kellett gondolkodnom, 60 éves szülinapra, letisztult, elegáns kivitelben. Mindkét elképzelésem színátmenetes volt, azzal a különbséggel, hogy a másik felfele sötétedett. Végül ez az átmenet győzött. Időközben elfogyott a bordó festékem is, és elég nehezen tudtam beszerezni, úgymond végszóra esett be hozzám (tegnap előtt), így kellett mentő ötleten is gondolkoznom, végszükség esetére. De megjött, és annyira örültem neki :)
Minden szint más más ízű lett. Alsó csokis, középen málnás-túrós, a legfelső pedig karamellás töltést kapott. A karamellás krém készítésében "segített" törött lábú kislányom, és véleményezte is a végeredményt, amin meglepődtem, mert ő csak csokis krémeket hajlandó megkóstolni, és szerintem ez a szint fog mindenkinek ízleni a legjobban:) Hát majd meglátjuk.
Amúgy az a baj a tortakészítéssel, hogy nagyon szoros időpontra kell elkészíteni. Napokkal előtte sem csinálhatja az ember, de nem is késhet vele. A lapokat tegnap töltöttem be, és késő este (kb. 11) került rá kívülről a fedő krém a fondant miatt, majd úgy döntöttem, hogy hajnalig (4.30) dermedjen, és akkor folytatom. Be is állítottam az órát, de másfél órával később sikerült kikászálódnom az ágyból, hát mikor megláttam, és a 20 centis havat ami még leesett... A torták leburkolása után még azt is elkellet lapátolnom, hogy majd áttudjam adni a tortát a tulajdonosának ... Összeszedtem minden erőm, és elkezdtem rohamtempóban dogozni, közben meg a felkelt gyermekeimet rendezni... Szóval volt ennek a tortának története, de meglett, szép lett, és fincsi is (főkóstolóm szerint). Remélem nagy örömet szerez az ünnepeltnek is :)
2013. március 9., szombat
2013. március 3., vasárnap
Nemó torta
Kicsi lányom 6-ik szülinapját a családban ma ünnepeltük, nehezen, de a Nemó tortakörre esett a választása. A cápát nem hagyhattuk le róla, sőt a sirály köré az ő ötlete alapján kerültek cápauszonyok.
Változatlanul nagyon élvezem a tengervilág elkészítését, ezért örültem, hogy ezt készíthettem el.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)