2011. június 28., kedd
Torta Hondával
Férfiaknak nehezebb tortát készíteni mint nőknek. Egy nő örül egy virágnak is a torta tetején, pár nőcis színnek, néhány gyöngynek, és kész is, míg egy férfi már más, ezek az egyszerű dolgok nem hatják meg. Ő kaland vágyó ebben is, vagy kifog egy hatalmas halat, netán lelő egy vadat, focizik a kedvenc csapatával, vagy elszáguld a kedvenc motrával... Most a motoros verzió mellett döntöttünk, érdekességként a torta oldalára került pár útjelző tábla az élet fontosabb eseményeivel, mérföldköveivel (több mint amit lefotóztam, körbe volt pár tábla) . A végeredmény igazán pasis lett lett, nekem bejött :)
A motor, amit megpróbáltam a tortára varázsolni az egy Honda WFR 750 F EC 36 II, képet ITT találtam róla.
2011. június 27., hétfő
Női felsőtest torta
Sokat gondolkodtam, hogy ezt a tortámat feltegyem-e ide vagy sem, végül feltettem, mint látjátok... Úgy gondolom, hogy ennyi még belefér, ettől pikánsabb tortát nem is csinálnék, mivel csak olyat csinálok, amit gyermekeim is nyugodt szívvel megláthatnak. Ezt is látták, tetszett is nekik, a végeredmény nekem is tetszik, ezért nincs miért rejtegetnem, azért sorozat gyártást nem szívesen készítenék belőle:)
A kérés az volt, hogy szolibarna női test legyen, rózsaszín fehérneműben, belül gesztenye ízesítéssel.
30,5x18,5-re állítva a sütőkeretem készítettem egy 3 tojásos kakaós lapot, majd 3-ba vágtam. Ehhez készítettem 2 adag tejszínes gesztenye krémet amivel töltöttem a tortát, kívülre meg főzött kakaós krém került, ebből kb. bő adag szükséges (mondjuk 4 tojásra számolva).
A cicihez én nem sütöttem lapot, úgy voltam vele, hogy lesznek leeső részek, abból megoldom, és a vállrésznél amit levágtam, abból ki is jött mindkét mell , persze miután felragasztotta,m gömbölyűre kellett faragni.
A solibarna színt 2az 1-ben kávéporral (1 adaghoz 3,fél tasak ment bele), és egy nagyon kicsi kakaóval értem el, amiket még a gyúráshoz hozzá tettem.
Nem volt rossz elkészíteni ezt a tortát, de azért megállapítottam, hogy nem ez az én műfajom :)
2011. június 14., kedd
Kedvenc csokikrémem: dobos torta krém
Nagy előnye ennek a krémnek a tortadíszítésben, hogy nem csak nagyon finom krém, hanem közvetlenül tehető fondant alá is, mert nem oldja a burkolatot. Pozitívuma még hogy, egy edény összepiszkításával megvan a krém, fölösleges külön habosítani a vajat hozzá.
4 tojásra számolva írom le a receptet, s majd leírom azt is, hogy hány cm átmérőjű tortához mennyi krémet készítsünk. .
Hozzávalók:
4 tojás
200 g cukor (tehetünk hozzá vaníliát is, de nélküle is nagyon jó)
2 ek kakaó
100 g étcsoki
rum ízlés szerint
200 g vaj (nem margarin)
4 tojásos krém kb. 20 cm laphoz
5 tojásos krém kb. 22 cm laphoz
8 tojásos krém kb. 25-26 cm laphoz
10 tojásos krém kb.28 cm laphoz
12 tojásos krém kb 30 cm laphoz
(a lapok normál tortalapok, nem a dobos vékony lapjai, mert abban az esetben kevesebb krém is elég)
Olyan keverőtálat választunk amit tehetünk gőz fölé is. Választunk mellé egy edényt, amibe pont belefér, ebbe 2-3 ujjnyi vizet teszünk, forrni tesszük.
Előkészítjük az ízesítőket, a csokit apróra vágjuk, a kakaót kimérjük. A rumot is készítsük a kezünkhöz, ez lemaradt a képről.
A keverőtálba kimérjük a cukort és rátörjük a tojást..
Mixerrel felhabosítjuk.
A már forró gőz fölé tesszük, és addig kevergetjük, míg belenyúlva kellemetlenül forrónak nem érezzük a habot. (Ez, ha már forr a víz, olyan 5 perc főzést jelent 6 tojásos krém esetén.)
A forró krémre szitáljuk a kakaót, beleöntjük a csokit is,
majd jól elkeverjük benne. Ekkor még jó lágy, de nem kell megijedni, krém lesz belőle :)
Szobahőre hűtjük, majd 3-4 órára hűtőbe tesszük, hogy jól lehűljön. A nagyon lágy vajat rátesszük a hideg alapra,
Ugyanezen az elven, tehát a tojás cukor felhabosítása, majd hőkezelése, lehet készíteni más krémeket is:
pl. a fatörzs grillázsos krémjét, vagy a királyfi vaníliás krémjét, de lehet kakaó helyett instant kávét tenni bele. Egy biztos , legfinomabb krémek azok, amibe tojás is kerül, ezzel a módszerrel pedig nem csak az íze lesz jó, hanem az állaga is kiváló,habos, könnyű szerkezetű.
A receptért köszönet Macinak :)

majd együtt jól kihabosítjuk.
Régebb a szobahőre hűlt alaphoz adtam a lágy vajat, utána többször lehűtöttem, hogy kihabosodjon. Ha kellően lehűtjük az alapot akkor kb. 2 perc a lágy vajjal együtt, és nagyon habos, jó tartású krémet kapunk.Tehát érdemes megvárni, hogy jól lehűljön.
Ugyanezen az elven, tehát a tojás cukor felhabosítása, majd hőkezelése, lehet készíteni más krémeket is:
pl. a fatörzs grillázsos krémjét, vagy a királyfi vaníliás krémjét, de lehet kakaó helyett instant kávét tenni bele. Egy biztos , legfinomabb krémek azok, amibe tojás is kerül, ezzel a módszerrel pedig nem csak az íze lesz jó, hanem az állaga is kiváló,habos, könnyű szerkezetű.
A receptért köszönet Macinak :)
Címkék:
alaprecept,
lépésről-lépesre,
tortakészítés
2011. június 4., szombat
Corpus fitness torta
Amint a meghívóból is kiderül 10 éves jubileumra készület ez a torta. A meghívó nem én kaptam, azaz csak kölcsön kaptam inspiráció céljából. A meghívó színei miatt lett a torta is krém és barna, a logót pedig a borítékról másoltam.
Azért egy kis súlyzót nem tudtam lehagyni a tortáról, illetve a torta peremét is súlyzó korongokkal díszítettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)