2013. július 20., szombat

Retro torta barackvirág színben


Jó ez a díszítés. Kezdők is bátran nekifoghatnak, nem kell hosszá semmi extra eszköz. A színekkel meg lehet játszani, és máris más hatást kelt az egész.
A kép csak, kicsit narancsosabb élőben ez a torta, de a lényegen nem változtat. Belül a torta túrós karamellizált sárgabarackkal, és innen jött a külső színösszeállítás is, hogy harmonizáljon kívül belül.

Pár ötlet még a retro tortákra:

Ez volt az első amit készítettem, utána követte pár a sorban, más más színnel, vagy ugyanolyannal, sajnos nem nagyon fotóztam őket. De a lényeg ugyanaz, kedves, mutatós gyors díszítés.


Nagyon jól lehet emeleteseknél is használni ezt a díszítési módot. Fiatalos, bohókás lesz a végeredmény.

2013. július 7., vasárnap

A túlméretezett csüngőfülű törpenyuszi


Kedves barátom kért meg, hogy készítsek egy 3D tortát. Számomra ez nagy kihívás, általában nem is vállalom el, nem érzem az én "műfajomnak", de neki nem tudtam nemet mondani.
Nagy fejtörést okozott a forma kivitelezése, hogy készítsem, hogy minél kevesebb legyen a hulladék. Végöl találtam egy képet, ami alapján eldőlt a forma sorsa, EZT, így semmi hulladékom sem lett, mert a leeső részeket összegyúrva készítettem a hátsó lábakat.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails