2010. augusztus 29., vasárnap

Alvó maci torta

Mivel látom sokatokat érdekelt mi lett a tegnapi romhalmazból így felteszem a képeket az elkészült tortáról, hamarosan írom a szöveget is hozzá. Addig is jó nézelődést mindenkinek.













(Teddy cake)

2010. augusztus 28., szombat

Játék!!!


Már egyszer tetem fel nektek kérdést ITT, nagyon sokan jeleztetek vissza, aminek nagyon örültem. Ezért úgy döntöttem most is felteszek egy kis fejtörőt, szerintem ez jóval nehezebb mint az előző játék (legalább is szerintem), de kíváncsian várom az ötleteket, hogy mi is készül most a konyhámban.
Most készül, szóval nincs kész, és csak reménykedek, hogy sikerül is, jó is lesz. Igazából nagyon izgulok hogy fog kinézni ez az egész dolog, mert ajándékba fogom holnap adni. Remélem nem égek be így az előzetes képeket megmutatva...

Szóval a kérdésem az, hogy szerintetek mi lesz ebből a romhalmazból holnapra?

+ egy kérdés: szeretnétek máskor is ilyet játszani?

Egy kis segítség még:



Most ilyen állapotban csücsül a hűtőbe, és hiányzik róla egy fontos rész, hamarosan arról is teszek majd fel képet.



Az előző képen látható valami még rajta lesz az alapon. Ennyi a segítség, kíváncsian várom a tippeket.

Dobostorta

Szerepelt már nálam párszor , lappal együtt, külön a krém, de így még a karamelles fedéssel nem. Bevallom nagyon tartottam tőle, legalább annyira mint első fondanttal borított tortámnál, de nagyon szép lett a végeredmény szerintem így elsőre, én megvagyok elégedve magammal.

Maci receptjét követem most is, mert szerintem tökéletes, annyi, hogy kicsivel több krémet csináltam, hogy maradjon karamell lapocskák alá, és középre egy kis krémrózsa.

Hozzávalók a krémhez:

5 tojás
250 g cukor (ebbe benne van 1 csomag vanília is)
rum ízlés szerint
125 g étcsoki
2,25 evőkanál kakaó
250 g vaj

A tojást a cukorral habosra kavartam, majd forró gőz fölé tettem, és állandóan kavargatva egy habverővel, hőkezeltem. Mikor már jó forró az egész levettem a tűzről (gőzről) beletettem a felkockázott csokit, átszitált kakaót, rumot, majd simára kavartam az egészet (elég lágy, mondhatni folyékony lesz az egész, nem kell megijedni, ilyen kell legyen), hűtőfürdőbe tettem. Mikor lehűlt hozzátettem a szobahőmérsékletű vajat, mixerrel simára kavartam, még mindig elég lágy volt az egész, betettem a hűtőbe. 15-20 perc múlva kivettem, átdolgoztam mixerrel az egészet, majd megint hűtő, megint mixerezés, mindaddig, míg egy habos, selymes, de jó tartású krémet kaptam(általában a 3. alkalommal már jó).


Hozzávalók a lapokhoz:

7 tojás
csipet só
7 púpos evőkanál cukor
7 púpos evőkanál liszt

Rajzoltam 7 db 24 cm átmérőjű kört sütőpapírra.

Az egész tojás, a cukort, sót egy edénybe tettem, majd addig vertem míg szépen kifehéredett, és elég kemény lett, bár közel sem annyira mint a tojásfehérje habja. Na itt most valamiért nagyon nem akart verődni ez az egész, pedig első alkalommal gond nélkül felverődött, de kitartó voltam és győztem (azért következő alkalommal lehet kipróbálom külön felverni a fehérjét).
Egyenletesen elosztottam a kirajzolt körökön, majd szépen külön külön megsütöttem 175 fokon Nagyon gyorsan sülnek, mert vékonyak, figyelni kell, mert könnyen megég.

A lapok széleit méretre egyenesítettem, azaz rátettem egy 24-es tortakarikát, és a túllógó részeket levágtam. A legszebb, legegyenletesebb lapot félretettem a karamellhez, a többit megtöltöttem a krémmel ( a krémből tegyünk félre 4-5 evőkanálnyit az oldalára és a krémrózsákra). Megkentem a tora oldalát is krémmel, majd megszórtam dióval. Beosztottam vonalzó segítségével a tortát, majd mindegyik szelet egyik oldalára nyomtam egy kis krémrózsát, hűtőbe tettem.

Hozzávalók a karamellhez:

15 deka cukor
2 tk ecet
2 tk vaj
4 ek víz

Mindent összeöntöttem egy vastag aljú edényben, elkavartam, majd főni tettem. Folyamatosan kavartam, habozott, így jó ha magasabb az edény fala (tehát ne palacsintasütőbe akarjuk elkészíteni). Addig főztem, míg az egész ilyen szép borostyánsárga/barna nem lett . Ráöntöttem a félretett tortalapra, majd egy vajas késsel szépen elvágtam még forrón az egészet. Persze ahol több a karamell ott megint összeragadt, de késsel utólag már nem igazán lehetett boldogulni, de egy konyhai ollóval igen, így azzal vágtam szét az összeragadt részeket, majd különvettem a szeleteket.
Ollós ötletet barátnőmtől hallottam, és tényleg bevált. Még egy nagyon jó ötlet lehet olvasni Limaránál is, alkalmaztam, jó de én következő alkalommal sütőpapírt fogok használni, mert az alufóliára csúnyán rátapadt a lecsorgó karamell, és megszenvedtem egy egy szeletecske letakarításánál.

Hagytam hogy a karamell teljesen megkössön, lehűljön, majd rátettem az előkészített tortára, közepére a maradék kémből nyomtam egy kis díszítést.

2010. augusztus 22., vasárnap

Minimaxos torta

Nagylányom a hétfőn(lassan már egy hete) töltötte a 6 évet, kívánsága az volt, hogy Minimaxos torta legyen a szülinapjára, belül meg olyan, mint amit az oviba vitt a névnapján. Tudom nem egy érdekes kérés egy kislánytól, sőt... Próbáltam valami csajosabbra rávenni, de nem állt el az ötlettől, így ilyet csináltam neki. Azért annyit elárulok, hogy nem rég óta van bevezetve hozzánk a kábel tv, így a Minimax is elég új számukra. Emellett múlt hétvégén voltunk Tiszafüreden, a Varázslatos Iskolabusz Roadshow-ján, és a gyermekeimet teljesen elvarázsolta. Szó mi szó, sokkal jobb kis program volt mint amire számítottam, sok-sok érdekes fejlesztő játékkal és ajándékkal, és mindez ingyenesen.
Visszatérve az adóra, akiknek a gyereke nézi a Minimax műsorát az biztos látta már, hogy Max ovikba is szokott bevinni tortát egy-egy ünnepelt gyermeknek, középen a Minimax logóval, na hát ezért szeretet volna nagylány is ilyet.

Nem borítottam egészben a tortát, hanem szalagokat vágtam a szalagvágómmal, ami egyben mintázta is, és ezt tettük a torta oldalára, nagylányom természetesen nagy segítségemre volt benne, adogatta szépen sorba a szalagokat. A kis mintát a logó köré is együtt csináltuk, jó móka volt.

Belülre sütöttem 2x2 tojásos kakaós tortalapot, 25-ös formában, mindkettőt ketté vágtam, két rétegben pudingos vaníliás krém került bele (2 puding, 700 ml tej, ízlés szerint cukor, 250 g vaj), középre és a fondant alá pedig a fatörzs krémje, 1 adag, az egész kakaósra megcsinálva (mivel csak kakaósat csináltam így 180 g cukrot használtam hozzá).

Az idén a baráti zsúr elmaradt, cserébe elmentünk a nagyszülőkhöz, és velük együtt ünnepeltük meg a szülinapot, jó volt a gyerekeknek is, nekünk is, a tortát hűtőtáskában szállítottuk, de jól bírta a viszonylag hosszú utat.

2010. augusztus 19., csütörtök

Itt a vége, fuss el véle

(Flower cake)

A szülinapi sorozat utolsó darabja ( ITT és ITT van a többi), nekem ez a kedvencem a 3 közül, bár így képen az elsőt szebben sikerült megörökítenem. Ennek sajnos a valódi színe nem jön át a képernyőn, élőbe sokkal frissebb, üdébb az egész.
Belül megegyezik az elsővel.

Több dogot is kipróbáltam, a szalagvágó hengert és Fiskars márkájú textúralapokat is, ezek mind az oldaldíszítésben segítetek nekem.
Ha jól megnézitek látszik a sötét sárgába, hogy virágos a lenyomata, a fehérnek kis összevissza csíkok, a barna nem jön át a képen, de elárulom, hogy hangjegyek és violin kulcsok vannak rajta, nagyon kis aranyos élőben.
Szerintem ehhez sem passzolt volna egy élethű rózsa, így ez is pár gyorsrózsát kapott.

Vége!:)

2010. augusztus 18., szerda

18 év fölöttieknek tilos!!!

Na jó, ez csak vicc, semmi sincs benne ami nem engedélyezett kiskorúaknak. Ez inkább csak egy poénos torta, a retrós torta társa, ugyanarra a bulisorozatra készült.
De hogy elhigyjétek hogy tényleg torta, mutatok egy képet oldalról is fényképezve, így már látszik, hogy nem csak egy kartondarab.
Belül kakaós lapok, vajas-eperpudingos krémmel töltve, fondant alá főzött vaníliás krém, nyugodt szívvel fogyaszthatják kiskorúak is. :))

Folyt. köv.

Torta, kicsit retrósan

(Retro cake)

Ez egy ifjú hölgy szülinapi buli sorozatának első tortája. Rám volt bízva a díszítés, retrós tortát még nem csináltam, jó alkalomnak véltem kipróbálni ezt is. Nekem nagyon bejött a végeredmény, és az ünnepeltnek is tetszett.
Elég egyszerű elkészíteni ezt a díszítést, sok eszközre nincs szükség. Mindössze 3 különböző méretű ovális kiszúróra kell a kezünk alá, de kör alakúval is kivitelezhető a dolog. Csináltam a szegélyre pár gyorsrózsát is(mert szerintem ehhez a mintához inkább ez illik, nem pedig az élethű társa), hogy csajszisabb legyen az egész, szerintem feldobta a tortát.
A torta belül csokitorta, pudingos-csokis-vajas krémmel.

Folyt. köv.

2010. augusztus 10., kedd

Szív torta 3

(Heart cake)

Ma egy hete volt a házassági évfordulónk (8.), akkor nem tudtam rá készíteni semmit, de ma bepótoltam. Férjem kedvence a dió, ezért az anyum fatörzsére eset a választásom, mert abban van bőven, de a formát kicsit az alkalomhoz igazítottam.


(mindegyik fáziskép nagyban is megtekinthető, csak rá kell kattintani a képre)

Hozzávalók a lapokhoz:

6 tojás
6 evőkanál porcukor
1 evőkanál liszt
120 g darált dió

A tojást szétválasztjuk. A fehérjéhez adunk egy csipet sót, pár csepp citromlevet, majd nagyon kemény habbá verjük.
A tojássárgához hozzáadjuk a porcukrot, majd addig verjük, mag szépen kifehéredik, és szalagszerűen csorog le a mixer villáiról.
Belekeverjük a dióba elkevert lisztet, jól eldolgozzuk (mehet nyugodtam a mixerrel), majd a tojáshabot több részletben adjuk hozzá a diós keverékhez.
Előre megrajzolunk 3 darab 20 cm átmérőjű kört sütőpapírra, majd rákanalazzuk egyenlően elosztva a tésztát, elegyengetjük. 175 fokra előmelegített sütőbe sütjük.

(Volt hogy hagyományos piskótaként készítettem, tojáshab, hozzá a cukor, bele a sárgája, utánna a dióban elkevert liszt óvatosan, és úgy is sikerült)

Ha hagyományos fatörzs alakúra akarjuk a tortát készíteni, akkor egy nagyobb tepsibe süssük ki a tésztát, felcsavarva hűtsük ki, majd belül kenjük meg a diós krémmel, kívül pedig a kakasó krémmel fedjük.

Hozzávalók a pergelt cukros dióhoz:

100 g dió
100 g cukor

A diót egy vastagaljú edénybe tesszük, megpirítjuk, a héjától megfosztjuk, majd durvára vágjuk.
Szintén vastag aljú edényben tesszük a cukort, világosra olvasztjuk/pirítjuk, majd beletesszük a darabolt diót, összeforgatjuk. Egy nedves deszkára húzzuk a pergelt cukros diót, megvárjuk míg kihűl, majd ismét felaprítjuk.

Hozzávalók a krémhez:

25 dkg vaj
4 tojás
140 g cukor (eredeti recept szerint 200 g)
kiskanálnyi vanília kivonat
2-3 evőkanál kakaó (ízlés és kakaó erősségétől függően)
a fent leírt cukros dió

A négy tojást a cukorral egy mixer segítségével habosra verjük. Válasszunk olyan tálat amit gőz fölé tudunk majd tenni. Mikor jó habos forró gőz fölé tesszük, majd jól átmelegítjük az egészet, közben folyamatosan kavargatjuk. Láthatóan kicsit sűrűbb lesz (de még mindig habos), és kicsit erősödik a színe is. Hűtőfürdőbe tesszük, néha meg meg kavarva lehűtjük.
A szobahőmérsékletű vajat felhabosítjuk, hozzáadjuk a kihűlt tojáshabot, vaníliakivonatot, majd jól kikavarjuk az egészet, ha nagyon híg lenne tegyük egy negyed órára hűtőbe, majd ismét kavarjuk át. Osszuk két részre a krémet, egyik részébe tegyük bele a pergelt cukros diót, a másikba a kakaót.

(Édesanyám a krémet sokkal egyszerűbben oldja meg, a cukort és a tojást villával elkeveri, majd egy vastag aljú edényben sűrű péppé főzi. Így is finom, de ez a habosított módszer sokkal krémesebb, olvadósabb krémet eredményez, szerintem megéri így csinálni. )


A diós krémmel megtöltöttem a lapokat, a tetejét kakaós krém egy részével fedtem. Kicsit hűtöttem, majd kivágtam a szív alakot, elvágtam középen, majd a maradék kakaós krémmel bekentem az oldalát is. Újból ment a hűtőbe.
A tányért amire került befedtem egy fondantdarabbal, amit a tesztura lappal díszítettem.

Mikor jól megkötött a krém kézzel átsimogattam az egészet, majd bevontam egyiket fehérre, másikat halvány sárgára, majd ezt még ecsettel átkentem arany színű lüszterfesékkel is.
A bevonáskor először mindkét esetben a szív csücskéhez igazítottam, lapítgattam hozzá a bevonatot, utána szépen haladtam körbe. Ahol nagyobb fodor/ ránc alakul ki, ott nem simítom rá a tortára, hanem egyik kezemmel alányúlok , másikkal meg szépen, óvatosan simítom a torta oldalához a bevonót. A túlcsüngő részt éles késsel, pizzavágóval, derelyevágóval lehet levágni.
Ezután óvatosan átraktam az előkészített tortatálra. Kicsit megviselte az égsz a dolgot, ugyanis a krém oldalt már annyit lazult, hogy a kezemen nyomott hagyott, én meg nyomott hagytam a fehér és az arany borításon, takarítani kellett utána a felülete. Ha mégegyszer ilyen átpakolós dolgot készítek, biztos hogy hűtőm előtte a tortát.

Ezután írókázással díszítettem tovább, ami még mindig csak kísérletezős fázisban van, még nem éreztem rá teljesen a dologra, de igyekszem. :)


És akkor a végére egy szeletkép.

Készítettem máskor is fatörzset, álló fatörzs alakba, ITT megnézhető.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails