Akkor kezdem a legtöbbször használttal, a torták legalább 90%-ban ezt használom. Készítem simán, kakaóval és dióval is. Most a simát fotóztam le, de majd leírom a többihez is az arányokat.
Először is kimérek mindent, egyik edényben a lisztet a sütőporral (kakaós esetén a kakaó is), másik edényben a cukor tej, olaj, tojássárga, harmadik edény a tojásfehérje csipet sóval , pár csepp citromlével, és van egy negyedik edény is, amit lefelejtettem a képtől, abba pedig cukor van amit a habba számok.
Mindig a tojásfehérjével kezdem, felverem , majd hozzáadom a cukort, és kemény habbá verem az egészet.
Szerintem hamarabb verődik a hab, ha a tojás szobahőmérsékletű.
Utána elkeverem a tejet, olajat, tojássárgát és a cukort, csak annyira, hogy elvegyüljön.
Rászitálom a sütőporos lisztet (kakaós esetén a kakaós sütőporos lisztet).
Elkeverem óvatosan úgy hogy még ne legyen bekapcsolva a mixer,
majd magas fokozaton kb. 1,5-2 percig kavarom, míg szép sima lesz, és kicsit kivilágosodik.
Teszek a felvert tojáshabból vagy két kanálnyit a masszához, és egy kézi habverővel elkavarom benne, azaz fellazítom a sárga masszát.
Párszor ezt megismételem,
majd beleteszem az összes habot és simára keverem. Arra figyeljünk, hogy az edény oldaláról is alaposan leszedjük a sárga masszát, ezt egy nagyobb kanállal, hab kártyával, szilikonos keverőlapáttal könnyen megtudjuk oldani. Ha ez elmarad, és nem egyenletesen oszlik el benne a tojáshab, akkor itt ott tömöttebb lesz a lapunk.
Ezután tortaformába/tortagyűrűbe tesszük, aminek csak az alján legyen papír, oldala maradjon szabad. A forma oldalára húzogassuk kicsit fel a tésztát, így sülés közben jobban tud kapaszkodni , egyenletesebb lesz a végeredmény.
175 fokon süssük, míg szép színt nem kap, biztonság kedvéjért végezhetünk tűpróbát is.
És akkor az adagok:
!!! akkor érjük el a legjobb eredményt, ha a tojás kb. 70 g körüli, ha kisebbek, akkor inkább többet használjunk!!!
1 tojásos (ez kb. 14-15 cm átmérőjű laphoz elegendő mennyiség)
50 g cukor+ 20 g a habba
90 g liszt
37 ml tej
37 ml olaj
1 tojás
1/4 csomag sütőpor (én általában az Aldist használom, abból 4 g)
2 tojásos (kb. 21-22 cm átmérőjű laphoz)
100 g cukor+ 40 g a habba
175 g liszt
75 ml olaj
75 ml tej
2 tojás
1/2 cs sütőpor
3 tojásos (24-25 cm átmérőjű laphoz)
150 g cukor+ 60 g a habba
263 g liszt
1,15 dl tej
1,15 dl olaj
3 tojás
3/4 cs sütőpor
4 tojásos (kb 27-28 cm átmérőjű tortalaphoz)
200 g cukor+ 80 g a habba
350 g liszt
1,5 dl olaj
1,5 dl tej
4 tojás
1 cs sütőpor
5 tojásos (kb. 29-30 cm átmérőjű laphoz)
250 g cukor+ 100 g a habba
437 g liszt
187 ml tej
187 ml olaj
5 tojás
1 és 1/4 cs sütőpor
Ha kakaósat készítek, akkor ahány tojás annyi csapott evőkanál (vagy 10 g) kakaó, de a kakaó mennyiségét leszámolom a liszt mennyiségéből.
Ha diósat, akkor 3 tojásos esetén 100 g diót forgatok bele a vége felé, még a hab előtt, vagy párhuzamosan a habbal egyszerre.
Alapjában véve ez a lap egy túrós süti lapja, amit ITT lehet megnézni, de nemcsak tortának vagy túrós sütikhez finom ez a lap, nagyon jól variálható gyümölcsökkel is. Ilyen pl. a cseresznyés mákos, vagy a sárgabarackos diómorzsás süti , de a tulipán sütimnek is ez az alapja. Ha gyümölcsökkel készítem, akkor gyakran teszek hozzá a tej helyett joghurtot vagy kefirt, mert még lágyabb, finomabb lesz tőle a tészta. Ez esetben általában 150 ml joghurtot/kefirt használok, plusz még kb. fél dl tejet.
1 tojásos (ez kb. 14-15 cm átmérőjű laphoz elegendő mennyiség)
50 g cukor+ 20 g a habba
90 g liszt
37 ml tej
37 ml olaj
1 tojás
1/4 csomag sütőpor (én általában az Aldist használom, abból 4 g)
2 tojásos (kb. 21-22 cm átmérőjű laphoz)
100 g cukor+ 40 g a habba
175 g liszt
75 ml olaj
75 ml tej
2 tojás
1/2 cs sütőpor
3 tojásos (24-25 cm átmérőjű laphoz)
150 g cukor+ 60 g a habba
263 g liszt
1,15 dl tej
1,15 dl olaj
3 tojás
3/4 cs sütőpor
4 tojásos (kb 27-28 cm átmérőjű tortalaphoz)
200 g cukor+ 80 g a habba
350 g liszt
1,5 dl olaj
1,5 dl tej
4 tojás
1 cs sütőpor
5 tojásos (kb. 29-30 cm átmérőjű laphoz)
250 g cukor+ 100 g a habba
437 g liszt
187 ml tej
187 ml olaj
5 tojás
1 és 1/4 cs sütőpor
Ha kakaósat készítek, akkor ahány tojás annyi csapott evőkanál (vagy 10 g) kakaó, de a kakaó mennyiségét leszámolom a liszt mennyiségéből.
Ha diósat, akkor 3 tojásos esetén 100 g diót forgatok bele a vége felé, még a hab előtt, vagy párhuzamosan a habbal egyszerre.
Alapjában véve ez a lap egy túrós süti lapja, amit ITT lehet megnézni, de nemcsak tortának vagy túrós sütikhez finom ez a lap, nagyon jól variálható gyümölcsökkel is. Ilyen pl. a cseresznyés mákos, vagy a sárgabarackos diómorzsás süti , de a tulipán sütimnek is ez az alapja. Ha gyümölcsökkel készítem, akkor gyakran teszek hozzá a tej helyett joghurtot vagy kefirt, mert még lágyabb, finomabb lesz tőle a tészta. Ez esetben általában 150 ml joghurtot/kefirt használok, plusz még kb. fél dl tejet.
112 megjegyzés:
Ez nagyon hasznos, köszi!!
Nagyon szuper,köszi!
Nagyon jó ötlet volt tőled!
Köszönjük
Szuper, köszi szépen!! :-))
Ezt en is elmentem magamnak!
Kedves Kiskukta!
Elmentettem magamnak a piskóta receptedet,köszönöm, úgy láttam, állítható tortakarimát használsz, tudsz nekem segíteni, hogy hol vetted és mennyiért, ez nagyon ötletes, máshoz is lehet használni. Sajnos csak a névtelent tudom megjelölni, de ha válaszolnál az oldaladon megtalálom. Még egyszer köszönöm a receptedet. Üdvözlettel Sulyok Gizus
Ez egy nagyon hasznos ötlet tőled, nagyon jó ez a részletes leírás, így esély sincs rá, hogy valami apróságon múljon a siker. Remélem tényleg lesz még folytatás, mert tőled biztosan rengeteg minden lehet tanulni, ennyi gyönyörűséges torta után.
Szia KUKSIKAM!
Halleluja! Orulok hogy vegre valaki igy feltesziaz ilyen alap dolgokat.Nem mindha nem lenne receptem, de mindig a keresessel megy el az ido.ES mekkora tortahoz mennyi mi az kell.Gondold el mit olvasta es ki is probaltam.A piskotahoz elomelegited a sutod 200C majd beteszed a pskotat, egy darabig igy sutod majd kb 10 perc utan veszed le 180C ra.Soha nemfogom tobbet igy kesziteni. Hat "termeszetesen " szetrepedt a teteje tobb helyen.Ujra kellett kezdenem a sutest.Ugyanis igy a kulseje megsul, majd a teszta belulrol nyujtozkodni akar hat persze hogy szetreped. Hu de merges voltam magamra! Bosszubol megettuk csak ugy. hihihi Szupi otlet hogy igy es ilyen pontosan megosztod velunk a tudomanyodat!! Koszonet erte! Puszika: ILDIKO
Örülök, hogy jónak látjátok a tervemet!
Gizus, jól látod, állítható tortagyűrű. nekem 2 van belőle, egyiket az Aldiba, másikat a pennybe vettem. Az Aldist jobban szeretem. 1000-1500 Ft körül volt az ára, nem emlékszem pontosan, de szerintem ez nagyon jó ár, mert helyettesít egy csomó tepsit ez a kis karika. Én gondolom, hogy lesz még mindkét helyen ilyen tortagyűrű, figyelni kell. Soma piskótát és vizes piskótát is lehet benne sütni, meg az a jó benne, hogy jó magas peremű, ezért tökéletes akkor is, ha pl. egy zselés krémet dermesztesz.
Mézeskalács, én tervezem, aztán reménykedek összejön:)
Ildikó! Én is olvastam már ilyen magas hőfokot, és túlzásnak tarom, és ugyanez a meglátásom mint neked. Puszi neked is!!!
Hasznos ez a bejegyzés, sokan fognak áldani érte! :)
A bevált piskóta alaprecept nagy kincs.
Ez nagyon jó ötlet volt, így már látom hogy nekem miért sikerül :-)
Kedves Kiskukta!
Köszönöm a válaszodat, mindkét üzlet van a közelünkben, majd többször körülnézek mindkettőben,addig míg nem járok sikerrel, a piskóta recepted nagyon jó, hasznát tudom venni, meg a többi sütidnek. Még egyszer köszönöm, ha sikerrel jártam majd jelentkezem. Üdvözöllek S. Gizus
Ezek szerint meg is van anyu szülinapi tortájának alapja..:)
Köszi,így még a kevésbé ügyesek is boldogulnak:)
Kedves Kiskukta!
Megsütöttem a 4 tojásos piskótát, és komolyan mondom életem legszebb és legmagasabb tésztája lett :)
Nagyon nagyon köszi!!!
Ebből készül anyukám szülinapi tortája. Remélem a végeredmény is jó lesz.
Szia! Kérlek segíts nekem egy picit. Minden nagyon szuper, ahogy leírtad, csak azt nem tudom, hogy a fekete fondtantot megcsinálhatom-e hagyományos örölt lefőzött kávéból vagy kell a 2 az 1-ben? A másik kérdésem, hogy a zöldet hogyan csináljam meg, ha nincs ételfestékem és ma meg kell csinálnom a fondantot? Előre is köszönöm a villámgyors válaszodat! Ági!
Szia Ági!
Feketét nem lehet színezni kávéval. A kávét a kakaóshoz használom, mert javítja az állagát ez esetben, ekkor lehet sötét barna a fondant (és a 2 az 1-ben kell hozzá, lefőzött kávé sokat lágyítana rajta) vagy utólag lehtet drappot elérni a kávéval, de ez is a 2 az 1-ben. Lehet próbálkozni, hogy a zselatin oldásakor a víz helyett lefőtt kávét tenni, de biztos vagyok benne hogy az sem lesz túl sötét.
Zölded ha van kék és sárga festéked, akkor tudsz csinálni belőlük, amúgy nehézkes lesz a dolog.
Timi, nagyon nagyon örülök!
Kermy, sok sikert!
Gizi, jó keresgélést!
Ibolya, Trini, köszönöm!
Szia!
További kérdéseim akadtak. Születésnapra kéne 24 szeletes tortát sütnöm. Szerinted mekkora formában kéne sütni és hány lapot? Vmint rózsaszín fondantra lenne szükségem, de nem lez időm a céklával pepecselni. Folyékony piros ételfestékkel el tudok érni rózsaszínt? Annyira köszönöm, hogy ilyen türelmesen válaszolgatsz!
Zsófi, ha nagyobbacska szeleteket akarsz, akkor süsd 4 tojásból egy kb 26-27-es formába, de jobb ha ekkorába sütsz 2x2 tojásost, majd ezt 2 be vágod, szép magas tortád lesz így.
A Szilas málnapirossal nagyon szép rózsaszínt lehet csinálni, úgy hogy ár a főzéskor hozzáteszed, leszámolva a víz mennyiségéből, 1 ek egy adaggal már jó rózsaszín, és akkor 5 ek. vizet teszel.
Kiskukta, annyira köszönöm, egyszerűen tökéletesek lettek a lapok, még sose sütöttem ilyen szépet!
Zsófi, örülök!
ezen alaprecept alapján készült a szülinapi tortám.finom volt
:)) Boldog szülinapot így utólag!
Szia! Még kezdő vagyok a sütésben és lenne egy kérdésem, milyen cukrot kell a tortába tenni, kristályt, vagy jó a porcukor is? És a sütőt elő kell melegíteni 175 fokra, és később sem kell visszavenni a hőfokot? Köszi: Klaudia
Klaudia, kár bele a porcukor, mert az a drágább, megfelel neki a sima kristálycukor is.
A hőfokról, én így sütöm, nem veszem vissza, de ez sütőfüggő, ki kell tapasztalni. Ha van légkeverésed akkor a 150 fok is elég.
Szia! Köszönöm a segítséget, ki fogom próbálni, nemsokára a kislányom szülinapján. De lehet jobb, ha előtte tartok egy főpróbát is!:) Klaudia
Tökéletesek a tortáid és a receptjeid is köszönet érte és minden elismerésem :))))))))))))
Szia Zsu
Szia Kiskukta,
lenne egy-ket kerdesem, hiaba kattintok a gyumolcsos alap receptre nem jon besajnos. Fiam szulijnapja lesz szombatos es egy süsüs tortat szeretnek neki kesziteni turos toltelekkel. A piskotat ma szeretnem megsutni. Van egy kis otleted hogyan formazzam meg a susut???? segitseged elore is koszonom. zold marcipan meg a tobbi mar meg van.
Bogi, a sütirecepteket már a másik blogomon találod: http://kiskuktakonyhaja.blogspot.com/
, a linkeket amint lesz időm javítom.
A sárkány tortára az ötletem, írd be a keresőbe, hogy dragon cake, nagyon sok helyen találsz rá leírást, képekkel alátámasztva is:)
Szia!
Örülök ennek a receptnek és a részletes leírásnak is.
A múltkor sütött piskótám (egy másik recept szerinti) nem sikerült. Úgy érzem, mindent jól csináltam: nem nyitogattam a sütőajtót, a tésztát is óvatosan forgattam össze a habbal, stb., mégis összeesett a végére. Először örültem, hogy milyen gyönyörűen feljött, szép magas és egyenletes, aztán ahogy hűlt, úgy "vénült"!
Szerinted mi lehetett a baj?
Jövő hétvégére szándékozok összedobni egy tortát és már előre félek, hogy akkor is rosszul járok... :-s
Bogyó, úgy látom elkéstem a válasszal azért mégis leírom, szerintem lehet nem volt kellően átsülve, sajnos ki kell tapasztalni a sütőt, mert mindegyik más, nem biztos hogy ugyanazon a hőfokon ugyanaddig sül mindegyikbe. De így látatlanba megmondani a hibát nehéz.
Igen, elkéstél! :-))))
De most képzeld el, sikerült!!!!!
Szerintem az volt a baj, amire gondoltál! Most tovább sült és össze sem esett! Hiába volt jó az előző is tűpróbára, mégis zuhant. Most viszont "sokkal" tovább volt a sütőben és úgy maradt, ahogyan kivettem.
Jól tippeltél!
Azért köszönöm, hogy válaszoltál, még ha kicsit késtél is! :-)
:))
Kedves Kiskukta!
Az nagy baj, ha csak kézi habverőm van? Mennyiben fogja befolyásolni a végeredményt?
Nem fogja befolyásolni, csak több munkával jár. A lényeg, hogy nagyon jól fel legyen verve a hab.
Szia!
Egy olyan tortát szeretnék, ami 3 lapos és úgy nézne ki, hogy két csokis között egy vaniliás. Ezt hogy lehet szerinted megoldani? Köszi
Sziasztok!
Most sütöm a piskótát és gyönyörű!:)
Köszönöm ezt a szuper receptet, és hogy leírtál mindent lépésről-lépésre. Csak azt nem tudom pontosan hány percig kellene sütni, mert már szép, de nem merem kinyitni a sütőt nehogy össze essen.
Holnap lesz a kisfiam 4. születésnapja, pókemberes tortát készítek neki, banános krémet készítek bele, és a te fondant bevonatodat készítem el rá. Remélem sikerül.:)
Szép napot mindenkinek!
Üdv:Klau
Szia Klau!
Remélem sikerült elégé megsütni. Az az igazság, hogy attól függ mennyi ideig sütjük, hogy hány tojásból készül, mennyire vastagon van a formába a massza. Meg sütő függő is.
Nekem egy 3 tojásos kb. 25-ös formában olyan 35 percig sül.
Szia!
Még egy kérdésem lenne. Ha diós lapot sütsz, a dió mennyiségét is leszámolod a lisztből?
Nem szoktam általában leszámolni, teljes mennyiséget soha, pl tegnap diós lapot sütöttem, és kb 40 g-ot számoltam le, a lisztből, és 100g diót használtam fel a laphoz, különösebb különbséget nem tapasztaltam sem így sem úgy.
Kedves Kiskukta!
Nagyon hálás vagyok ezért az alapreceptért, annyira finom tésztát lehet így sütni.
Remélem nem bánod, hogy belinkeltelek a blogomra ezzel az alaprecepttel kapcsolatban:
http://angisutfoz.blogspot.com/2011/07/rigo-jancsi-torta.html
Köszönöm mégegyszer a szuper receptet!
Angi
Szia!
Szuper a leírás, és a recept is, sose szerettem igazán a piskótalapot, végre megvan amit használhatok helyette, de...
Ha úgy sült meg, hogy a közepe teljesen felpúposodott, annak mi az oka?
A másik dolog meg ami rendkívül zavarba hozott, hogy pontosan betartottam a mennyiségeket, de mikor a tejes-tojásos-olajos-cukros egyveleghez hozzaszitáltam a lisztet olyan sűrű és kemény lett, hogy gyúrt tésztának is túlzás lett volna. Ez miért történhetett?
Bubi, a tojások is nagyobbacskák voltak? Sok függ a tojás méretétől is. Én is azt tapasztaltam, hogy ha nem elég nagy tojást használok akkor felpúposodik, és keményebb is a bekeverés után, de azért gyúrt tészta keménységű soha nem volt nekem. a tojásokat érdemes lemérni, pl. ha 3 tojásost sütsz, akkor legyen olyan 200-210 g tojásod. Félelmetes, hogy tojás és tojás közt mennyi a különbség, vannak alig 40 g tojások, és vannak 80 grammos tojások is forgalomba, nem mindegy...
Angi, örülök, hogy bevált!
Szia! Kakaós lapnál a kakaó mennyiségét leveszed a lisztéből?
Miután alaposabban átolvastam, meg is találtam a választ a kérdésemre!!!!!
:-DDD
(Még a gondolkodós fázisban nem vagyok túl körültekintő... :-p )
Kipróbáltam! Nagyon finom köszönöm a recit!
Egy sütireceptemhez én is közzé tettem (belinkelve)remélem nem bánod!
Köszi. Zsu.
Köszi, végre egy képekkel leírt tortalap recept! Így biztosan nem fogom elrontani pénteken a kávékrémes tortát :)
El szeretném készíteni ezt a piskótát, de az eddigi próbálkozásaim alapján lenne egy kérdésem... Szóval eddig többnyire úgy próbálkoztam a sütéssel, hogy a tortaforma oldalára is tettem sütőpapírt, de az összegyűrődött és nem lett egyenletes a piskóta széle. Ha papír nélkül csináljuk, akkor nem ragad a széléhez a tészta? Könnyen ki lehet szedni? Nekem is kapcsos formám van... Ha kikenném vajjal, akkor ugye felpúposodna? Előre is köszönöm a választ. :)
Mrzseni,én már jó ideje nem bajlódok oldalán papírral, ép azért amit te is leírsz, sokáig zsíroztam az oldalát, de rájöttem, a zsiradék megakadályozza a tészta kapaszkodását, visszacsúszik rajta nem tud megnőni sülés közben, ahogy te is sejted, de ettől függetlenül ráragad a süti, késsel kell segíteni az elválást. Így miután kisül csak egy éles késsel körbevágod a sütő pereménél, és nincs semmi gondod tovább. Mosogatni ígyis úgyis kell.
Köszönöm, ma ki fogom próbálni. :))
Szia, kis segítséget szeretnék kérni.
Mikulás alkalmából egy mikulás csizma alakú tortát szeretnék sütni. Úgy terveztem, hogy sütök 3-4 piskótalapot tepsiben, aztán sablonnal kivágom a csizmát, és betöltöm krémmel. A legfelső lapot folyékony piros ételfestékkel akartam színezni. Igazándiból a piskótához rengeteg tojás kell, és nem is ilyen egyenletes, szóval inkább használnám a te receptedet.
Szerinted ha három lapot sütnék kb. 20x30-as tepsiben, ahhoz hány tojásból csináljam a piskótádat? És a felső laphoz kb. mennyi ételfestéket használjak?
Előre is köszönöm a segítséget, és igazán gratulálok a csodálatos tortáidhoz, és a (számomra) nagyon hasznos recepteidhez.
Kár hogy nem válaszoltál, de így is boldogultam. 5 tojásból sütöttem a tortalapot, két simát és egy pirosat (jó sok folyékony ételfesték belement, de így sem lett tökéletesen piros), majd abból vágtam ki a mikuláscsizmákat. Párizsi krémmel töltöttem be, és a recepted alapján készítettem fondant is, amit sárgára színeztem. Meglepődtem, milyen kevés porcukor ment bele. Azt írtad, neked az egy adagba durván 900 gr kellett, mondjuk én csak a harmadát csináltam, mert csak díszítéshez kellett, de szűk 200 gr porcukrot ha raktam bele. De jól sikerült, nem repedt, és szépen tudtam nyújtani, majd derelyevágóval és kiszúróval vágtam ki, és ezzel készítettem a tortát. Na, bocsi a hosszú sztoriért, csak el akartam mondani, milyen sok hasznát vettem a receptjeidnek, és hogy mennyire tetszik a blogod. :)
Szia!
Azt szeretném kérdezni, hogyha 4 tojásból sütök 26 cm-es formában, akkor 3 részre szét tudom majd szépen vágni?
Janka, örülök, hogy sikerült szépen összehozni a dolgot!
Flóra, 4 tojásból akár még nagyobb formába (27-28 cm) is sütheted, el fogod tudni vágni.
Köszönöm, megcsináltam egy torta alapjának, és finom lett! :)
Nagyon szépen köszönöm a receptet, tegnap a fiam 5. szülinapjára ezt a piskótát sütöttem meg és a krém receptjét is tőled "loptam". Nagyon finom lett! csak azt sajnálom, hogy önfejű voltam, és inkább pillecukorból készítettem a fondant-ot, sebaj, legközelebb azt is inen viszem! Mégegyszer köszi! Csodásak a tortáid!!!!
Kívánok Nagyon Sok tortasütési alkalmat Neked, és Boldog Új Évet!!!
Szia!Egy laphoz szerinted hány tojásosat süssem meg?Gáztepsi nagyság(32x36cm).Köszi a receptet,és a válaszod!
szia!kezdő sütögető vagyok,lehet hülyeséget kérdezek :) a diós változatnál liszt+dió is megy bele?mert a kakaósnál ahány kakaó annyival kevesebb liszt,kicsit megkeveredtem :)
Szia Kiskukta! Csak nézek mint Jenő a moziban, milyen fantasztikus ügyesek vagytok! Én is régóta kacérkodom a fondanttal, de még nem mertem nekiállni. Most, hogy olvastam sok bejegyzést arról, hogy milyen egyszerű szerintem én is bátrabban fogok próbálkozni. A tortalapokat megsütöttem, a simát is és a kakaósat is, még ilyen klasszul sosem sikerült tortalapot készítenem. Az egyiket oroszkrém tortának tervezem, a másikat marcipános csoki tortának. Azt még nem tudom, hogy bevonom-e fondanttal, erre még alszom egyet :). A receptekért köszi. Sok fini torta sütögetést! Zita
Szeretném megköszönni, a jótanácsokat mert ennek alapján sütöttem most a tortaalapot és nagyon elégedett vagyok vele!!! :)) Örülök, hogy felraktad! :)
Kedves Kiskukta!
Ezúton szeretném megköszönni ezt a sok nagyszerű és bevált leírást a tortakészítéshez. Életemben először bátorságot gyűjtöttem és a kislányom 3. szülinapjára csináltam egy 3 emeletes fondantos (részben marcipános) tortát az isteni doboskrémmel, és azt hiszem nagyszerűen sikerült a te "közreműködéseddel"! Minden szuper jó, szép, és finom lett!!! Hálás köszönet érte!!! Ha adsz egy elérhetőséget, szívesen elküldöm, milyen lett :)
Kedves Kiskukta! S.O.S.
Rigó Jancsit szeretnék csinálni a Te recepted alapján.Villanysütőm van és tepsi mérete 31 x 33 cm.ezért úgy gondoltam 2 db.alapból csinálnám Sajnos már megvettem 1,5 l.Hulala
tejszínt és az Aldiból a 400 g.40 %
kakaó tartalmú csokit,és szlovák Cream fix habfixálót.Jó lesz? Kérdésem: ? tojásos recepted alapján csináljak 1-1 lapot?A tejszint nagyon le kell hűteni,hogy ne legyen belőle vaj, vagy előző este forraljam fel a kakaóva és másnap géppel verjem fel?
Köszönöm : Marcsi
Köszönöm : Marcsi
Kedves Marcsi! Szerintem a 2x 2 tojás sok lesz, én egyszer sütnék 3 tojásost, és azt 2 felé vágnám. A Hulala nagyon jól verődik, tutira nem lesz gondod vele.
Kedves Kiskukta !
Nagyon szépen köszönöm a gyors választ,majd jelentkezem hogyan sikerült!
Üdvözlettel : Marcsi
Kedves Kiskukta !
A Hulala tejszínbe kell tenni habfixálót vagy elég ha keményre felverem !Ha kész a Rigó-Jancsi csoki is van a tetején ,be tehetem a hűtőbe ? Ha kiveszem a csokin nem lesznek vízcseppek?
Köszönöm: Marcsi
Kedves Kiskukta !
A 30x30 tortaalapra hány deka csokit olvasszak fel és mennyi margarint vagy hány kanál olajat tegyek bele?
Köszönöm:Marcsi
Szia
Nagyon köszönöm a recepteket a fondant-om is elsőre sikerült :D nagyon köszi még egyszer.
Xandraaaa
Kedves Kiskukta!
Nagyon ügyes vagy, gyönyörűek a tortáid, gratulálok! Olyannyira jó ez az oldal, hogy én is kedvet kaptam a tortakészítéshez és legnagyobb meglepetésemre. nagyon megtetszett és persze nagy sikere van a családnál is az új hobbimnak. :) Megcsináltam már a fondant, a tejszínes túrós krémet és most már a tortalapot is a te recepteddel csinálom. Egytől egyig nagyon jók!!
Ragadós a lelkesedésed! :) Köszönjük ezt a blogot! :)
Anett
szia először is nagyon szép tortáid vannak.
Lenne viszont 1 kérdésem nekem is állítható torta formám van de nem áll meg a kívánt méretbe neked hogy sikerül? láttam hogy neked is ilyened van hátha tudsz segíteni
Előre is köszi
Szia Kiskukta!
Én a jövő hét végére szeretnék egy tortát összehozni, de a lapot még ezen a hétvégén megcsinálnám. Szerinted elállna addig?
köszi
Kriszti
Szia.Megsütöttem ezt a tortalapot de nagyon rossz lett..:(a teteje megsült de abelseje nem :(
Szia!
Köszönöm szépen ezt a receptet nagy hasznát veszem a három gyerkőcöm szülinapjakor :) gyönyörű tortákat lehet csinálni! Szuper az egész oldalad, blogod! Köszönöm mégegyszer!
Edina, ha nem áll meg akkor a kis fogókarocskát harapófogóval kicsit szorítsd meg, és nem fog csúszkálni. De arra figyelj, hogy ne túlságba vidd a szorítást, mert akkor meg nehezen tudod állítani.
Köszönöm a pozitív visszajelzéseket, meg a negatívakat is, így tanul az ember.
Szia!
Egy 27cm-es tortaformában szeretnék sütni piskótát. Három lapra akarom vágni.Szerinted hány tojásból csináljam?Elég a négy vagy legyen inkább öt.
Elég 4 szép tojásból készítened.
Megcsináltam a leírtak alapján a három tojásosat és a közepe felpúposodott :( Pedig tapadásmentes sütőformám van.
Kedves Kiskukta!
26 cm-es formában szeretnék tortalapot sütni,ezt a tésztát használnám a töltelékhez is (puncstorta). Szerinted elég a 4 tojásos lap?
Hőlégkeveréses villanysütőm van, a sütési hőmérséklet ebben az esetben változik?
Segítséged előre is köszönöm!
Edit
Szia
A tortagyűrűvel kapcsolatban kérdeznélek. Vettem pennyset, de a dobozon nincs feltüntetve, hogy használhatom e a sütőben. Zenker márkájú, csak az van a dobozon, hogy mosogatógépben mosható. A gyártó azt a választ adta, hogy a termék elsődlegesen torták hűtésére való. Így is merjek benne sütni piskótát?
Előre is köszi a választ és a segítséget!
Judit
Sbiro, lehet ép a tapadásmentes forma a ludas, nem tud elégé kapaszkodni a tészta oldala, így az lent marad, és közepe felé pedig nő.
Edit, bevallom nem szoktam puncstortát készíteni, már azt az igazit,így nem tudok tanácsot adni.
Judit, ha fémből van szerintem nyugodtan használhatod!
Kiskukta! Ma sütöttem meg a puncstortát a 4 tojásos recept alapján és tökéletes lett! Soha nem sikerült még ilyen szép magas lapot készítenem! Nagyon hálás vagyok a tökéletes receptért és köszönöm!
Edit
Kedves Edit! Örülök, és köszönöm a visszajelzést!
Kedves kiskukta!
Rengetegszer megcsináltam már a csokis tortádat fondant bevonattal... De most olyan feladatot kaptam, amivel nem hiszem, hogy egyedül meg tudok bírkózni.
Szóval a barátnőm születésnapjára szeretnék tortát készíteni, de a férje cukor allergiás. Még soha nem hallottam ilyenről, de neki cukor allergiája van. És nem nem cukorbeteg, allergiás a cukorra.
Szóval a kérdés az lenne, hogy hogyan lehetne a tortán cukor mentesen - mondjuk édesítővel - elkészíteni. Milyen arányokkal kellene dolgoznom... Találtam egy olyan édesítőt, amire rá van írva, hogy 1 kanál 1 kanál cukoréval felel meg. De az édesítő sokkal könnyebb a cukornál. És ezért vagyok gondba az arányoknál. Kérlek mihamarabb segíts... A szülinapi buli jövő hét szombaton lenne. Előre is köszönöm a segítséged!
Virág
Szia Kiskukta!
Nagyon tetszik a leírás. Èn most egy tútókrémes sakktábla tortát sütnék az unokám szülinapjára Lajos Mari receptje alapján. Ebben készen vásárolt lapot írnak, de én szeretnék inkább sütni. A saját piskótám túl laza a gyűrűs szeleteléshez. Szerinted ebből könnyen vághatok piskótagyűrűket?
Köszi a segítséged: Pirinkó mama
Kedves Kiskukta!
Holnap szeretném kipróbálni ezt a receptet. De lenne egy SOS kérdésem!
Egy dologgal nekem mindig bajom van, ezért is nem próbáltam soha olyat sütni, amiben habbá kell verni a tojásfehérjét... Erre képtelen vagyok! Nem tudom, mit rontok el! Nagymamám kézzel is kőkeményre veri, nekem kis kézi mixerrel sem megy. Lehet az a gond, hogy nincs olyan régi klasszikus elektromos habverőm? Vagy türelmetlen vagyok? Kifehéredik, ahogy kell, de az istennek nem lesz belőle kemény hab! Csak türelmesebb legyek? Vagy ennek is van valami trükkje?
Kedves Pirinkó mama, szerintem megfelel a célnak.
Névtele, én úgy tapasztaltam, hogy úgy a legjobb habot verni, ha a tojások nem teljesen frissek (tehát nem aznap tojta a tyúk, hanem van legalább 2-3 napos. Ezenkívül a tojás legyen szobahőmérsékletű, hideg tojás nehezebben verődik.
Szia Kiskukta.Nagyon szeretem a receptjeidet,mondhatni itt kaptam kedvet az egészhez.Hálás vagyok hogy megosztottad a tapasztalataidat és tudásodat velünk.Még azt szeretném megkérdezni,a fondantom miért nem fényes bárhogy próbálkozom.És milyen színezőket ajánlsz (paszta,por,folyékony)?
Kedves Névtelen!
Örülök hogy hasznosak neked az írásaim :)
Min nyújtasz? Keményítő? Nem lehet hogy sok marad rajta, és az mattitja?
Folyékonyt nem ajánlok, por vagy paszta megfelelő.
Szia köszi a gyors választ.A te fondant receptedet használom,porcukrost.
Szia szeretném még megkérdezni ,hogy szerinted miért repedezik és törik a fondantom .Nagyon hamar kiszárad.Vagy ilyen a fondant?
Szia!
Nagyon szépek a tortáid, én most szeretném majd a te tortalapodat kipróbálni, mert a piskótáim nem igazán sikerülnek (pedig már ezer féleképpen próbáltam). 3 tojásost szeretnék, de a mennyiségek kicsit elbizonytalanítanak. Hogy méred ki az 1,15dl-t? Konyhai mérleggel lehet?
Köszi!
jó ég ez egy torta! :D
Szia Kiskukta!
Ma este megcsináltam a krémet és a tortát is egy szív alakú tortaformába, de a széle és maga a süti is elég nyersnek tűnik. kb. 50 percet sütöttem 4 tojásból. Annyi változás volt, hogy zabtejet raktam bele mivel a kislányom tejérzékeny.
Jövő héten lesz a szülinapja ezért is a főpróba. Amúgy szuper magas lett csak nem sült át. Meddig sütsz egy 4 tojásost kb. 26 cm tortaformában? Köszi: Heni
Kiskukta!
,,Tortalap-problémával,, fordulok hozzád segítségért. A legutóbbi 2 alkalommal úgy jártam, hogy a tészta jócskán felpúposodott és a sütési idő végére elég csúnyán ki is repedt.
Mit tehetnék, hogy legközelebb elkerüljem ezt? 26 cm-es formában a 4 tojásos lapot sütöttem. Segítséged nagyon köszönöm és Boldog Újévet kívánok!
Edit
Próbáld kisebb hőfokon sütni.
Köszönöm a segítséget, lejjebb vettem a hőfokot és tökéletes lett a végeredmény!
Szívesen, örülök, hogy bejött :)
Kedves Kiskukta!
Milyen lisztből készül a tortalap?
Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak kérdésemmel, de nekem olyan dilemmám van, hogy emeletes tortát készülök sütni; van két kis tortaformám, egy kb. 20 és egy 18 cm-es. Ilyen esetben milyen mennyiségű tésztával kell számolnom, és meddig tölthetem ki ezeket a gyűrűket? Valamint, hogy egyszerre betehetem-e a sütőbe őket? Előre is köszönöm a választ! :-)
Nagyon csodálkozom a tojások mennyiségén.
Eddig úgy tudtam, hogy egy 26 cm-es tortaformába legalább 6 tojás kell, hogy jó magas legyen és 3felé el tudjam vágni.
Igaz abban nincs más csak cukor, liszt és tojás. Ha a tej,olaj, sütőpor belemgy annyival kevesebb tojás elég??? tehát 3 vagy 4?
Szeretném megkérdezni hogy ha tortakarikába sütöd a piskótát aminek nincs alja, csak sütőpapírra teszed és már öntöd is bele a masszát?Jól látom a képen? Nem folyik ki sülês közben alul a sütőpapír mellett? Nem kell ráhajtogatni
Köszönöm
Szia Kiskukta!
Csak ámulok és bámulok! Fantasztikusan ügyes vagy!
Ma megsütöttem a "piskótát", kukacot akarok csinálni, ezért őzgerinc formában sütöttem, háromban.
Úgy kalkuláltam, hogy az 5 tojásos mennyiség lesz jó. 6 tojást tettem bele, mert olyan kis közepesek voltak, az öt tojásos liszt-cukor egyenek hozzáadásával. 175 fokon - nem légkeveréses - sütöttem.
Ami történt, ami miatt írok:
Felpúposodott, és kirepedt. Most, hogy kihűlt, összeesett a púp, most egyenes, csak van egy árok a közepén :-(
Van ötleted, hogy mi lehetett a baj?
Köszönöm, Nóri
Szia Kiskukta!
Segítségre lenne szükségem.
Páromnak 19 én lesz a szülinapja.
A torta alapodat megsütöttem, szép világos lett a teteje is de mégis morzsázik,ezekszerint ennél kevesebb sütés is elegedő?
A másik hogy formatortát szeretnék. Nálad néztem ki a fűzőset nagyon megtetszett. Csináltam már neki egy ciciset sziv alakból. Ott a ciciket üvegtál segítségével formáztam, rumpuncs torta töltelékkel töltve így vontam be.
Csokis meggyes krémet szeretnék és egy réteg meggyzselét meggy darabokkal. Ez lenne a lapok között.
A zselés biztos nem fog kifolyni, de a feketeerdő csokis krémjétől kicsit tartok. Örülnék ha ebben tudnál segíteni, hogy a tejszínes krém ellenére formázható és vágható legyen a torta.
Gontoltam rá hogy töltés után lefagyasztom, a könnyebb formázás érdekében. De ebben tanácstalan vagyok egy kicsit.
Ilyet még nem csináltam, és szeretném hogy nagyon jól sikerüljön. Ezért is szeretném már a lapokat megsütni elötte 2 nappal hogy időben végezzek.
A legnagyobb tepsim 43x33-as, ezt gondoltam alapnak. Szeretnék egy alapot és arra a formát, vagyis ez az elképzelés. De azt sem tudom hány tojással készítsem, az átlagos piskótát kevés szódabikarbónával szoktam 5-6 tojással.
De a te alapodat kicsibe csináltam 3 tojással és gyönyörű magas lett (raktam bele egy kevés darabolt diót mert imádom ahogy ropog :) ), úgy gondoltam a nagy tepsimbe a 2 cm-s piskótákhoz elég a 4 tojás.
Tudom elég hosszúra sikerült a levélkém. Nagyon boldoggá tennél ha segítenék a kérdéses dolgokban.
(Morzsálódás, csokikrém, formázás, a cicik és hogy érem el a testszínű fondantot a színezésben. )
A válaszhoz írnék egy elérhetőséget hátha nem találom meg a blogodon :)... kiscsillag.tb@citromail.hu
Köszönöm mielöbbi válaszod, Bernadett :)
Kedves Kiskukta. Szeretnék csinálni egy micimackós formatortát. Ehhez tepsiben kéne sütnöm a piskótát amit a Te recepted szerint szeretnék megcsinálni. Hány tojásos piskótát süssek? Gesztenyés torta lenne...kérésre jó sok krémmel. Van esetleg egy jólbevált gesztenyekrém recepted? Köszönöm. Edit.
Köszönöm a receptet! Sokféle piskótatésztát próbáltam már, de ez mindet verte! 😃
Szia !!!
Férjemnek szeretnék tortát sütni születésnapjára de a piskotalapot szombaton készitenémel és hétfőn tölteném be !! Az lenne a kérdésem hogy ez lehetséges-e ugy hogy ne száradjon ki a piskóta illetve ne keményedjen romoljon meg ne változon a minősége ?? Válaszodat előre is köszönöm .
Üdv.: Zsuzsa
szia, nekem sajnos egyáltalán nem olyan lett mint kellett volna, 26 cm-es formában sütöttem meg 4 tojásból, de örülök, ha kettőbe el fogom tudni vágni. 60 perc után is ráragadt a tészta a tűre, de már kivettem, mert a teteje elkezdett megégni.. most várom, hogy hűljön, remélem nem maradt nyers a belseje. már a keverésnél is gyanús volt, hogy amikor beletettem az összes lisztet alig lehetett keverni, annyira kemény állaga volt, tettem még bele egy kis tejet és olajat lazítónak.. úgy már bele tudtam kanalazni a formába.
kár, mert sok időt és energiát beleöltem, és egy nagy kalap.... lett.. remélem égett íze azért nincs.
de biztos én rontottam el valamit, mert a többségnek ahogy olvastam sikerült.
szerinted mi lehetett a gond?
Szia. Már többször is készítettem ez a tésztát a csokis krémmel. Nagyon szeretjük. Most mini piskóta tekercseket szeretnék készíteni belöle. Gondoltam, megsütöm gáztepsiben, majd kettévágom és a 2 téglalapot tekerem fel külön-külön. Szerinted ez a tészta alkalmas tekercsnek és egy 2 tojásos adag elég hozzá? Köszi.
Holnap én is ki próbálom a receptet :) a sütőpor kis kanállal kb mennyi? Külföldön elek, itt csak nagy dobozban találunk . Köszi :)
Szia! Mit ronthattam el? 5 tojásost készítettem. 6 tojást használtam, mert az enyémek csak ~60 grammosak voltak. Cukorból összesen 100 g-ot tettem bele (szerintem így is nagyon édes lett), de a lisztet grammra, a többit ml-re pontosan kimértem. A sárgája+50g cukor+tej+olaj gyúrt kelt tészta állagú lett, öntenem kellett rá olajat és tejet és így is csak kézzel kavartam, mert a robotgépem majdnem beletört. Amúgy egész jó lett a végeredmény, laza, levegős, buborékos.
Megjegyzés küldése