2009. szeptember 5., szombat

Kakaós (barna) cukormassza (fondant) készítése torta bevonására

Készítettem képeket is, de a képeken pont a lényeg nem látszik, majd a fehérnél megpróbálom újból fotózni jobb fényviszonyok mellett, így csak az arányokat írom most ide.

Hozzávalók:
1 ek zselatin (8gr)
6 ek víz (70 ml)
1 púpos ek margarin (40 gr)
2 ek méz (40 gr)
porcukor amennyit felvesz (én most 800 gr-ot gyúrtam bele)
22 gr kakaó (ezt lehet növelni is, ezzel nem lett túl sötét a massza)
2cs Belmont 2:1-ben kávé (Aldis, elhagyható, de javít a fondant állagán)

UI: Azóta többször megcsináltam kb dupla adag kakaóval, így sokkal kevesebb porcukor kell bele, számolhatunk 120-150 g-al is kevesebbett.

A porcukor frissen átszitáljuk, a kakaót is, hozzáadjuk az oldódós kávét is, az egészet jól elkeverjük, közepébe egy mélyedés készítünk.
A zselatint egy olyan keverőtálba tesszük, amit majd rátehetünk egy másik edényre, mert vízfürdőbe kell felmelegíteni a zselatint. A zselatint a vízzel elkavarjuk, majd vízfürdő felett felmelegítjük, én addig szoktam melegíteni míg a víz letisztul, és az edény alján apró kis buborékokat nem látok. Ekkor beletesszük a mézet és a margarint, elkavarjuk benne.
Ezután a zselatinos keveréket beleöntjük a porcukorba, kanállal elkezdjük bele kavarni a porcukot, mikor már nem tudjuk akkor kezünkkel gyúrjuk tovább. Én most 800 gr cukrot gyúrtam bele, még eléggé ragadt ekkor, de már kezdet elválni az edényem falától. Frissentartó fóliába tettem a masszát, jól becsomagoltam, majd egy zacsiba tettem, és hagytam egy éjszakát pihenni szobahőn.
Mielőtt felhasználtam a torta beborítására ellőtte jól átgyúrtam, és gyúrtam bele kb egy kisebb diónyi margarint is. Türelmesnek kell lenni, több perc is beletelhet, míg megfelelően rugalmas masszát kapunk. Mikor már érezzük, hogy jó rugalmas, akkor keményítővel vékonyan megszórt felületre tesszük és kinyújtjuk, a nyújtófát is keményítőzzük.
Mikor kellő nagyságúra kinyújtottuk vagy a tenyerünkre vesszük és átemeljük a tortára, vagy nagyon lazán a nyújtófára tekerjük és letekerjük a tortánál.
Mikor a tortán van, akkor először a tetejénél szoktam kinyomkodni a levegőt, majd az oldalához simítom hozzá a fondantot. A ráncoknál kezdjük mindig, azt igazítsuk, símítgassuk el, így haladjunk szépen körbe-körbe.

(Ezt a tortát vontam be vele, kb 1/3-a megmaradt de kinyújtáskor az egészet kinyújtottam, majd a felesleget levágtam az oldaláról.)

Betennék egy videót a bevonásról, de nem sikerül, aki tudja az segítsen, hogyan kell, a gépemre már lementettem, de tovább nem boldogulok.

47 megjegyzés:

Andi/cuki írta...

Hát nem egyszerű a művelet,még gondolkodom,hogy belevágjak-e.
De minden tiszteletem a Tiéd!

Kiskukta írta...

Andi, biztos menne neked is, hisz nagyon ügyes vagy, és nem vagy kezdő egyáltalán. Hát minden tortára én sem tenném rá, de bizonyos alkalmakra jó ha meg tudja csinálni az ember, mert sokat dob a torta szépségén. Személy szerint nem szoktam megenni, mert nagyon édesnek találom, de úgy vagyok vele, hogy ez a torta csomagolása, és ennyit megér az alkalom. Ha az ajándékot becsomagoljuk akkor a tortát is becsomagolhatjuk, nem? De van aki szerti, és megeszi, annak még jobb.

Andi/cuki írta...

Igazad van,gyönyörű csomagolás egy tortának, szerintem mindenki elájul tőle, Tőled meg pláne,de azért nekem erőt kell hozzá gyűjtenem!:-)

Kiskukta írta...

Andi, elékészíteni végül is nem nehéz, dolgozni vele rá kell érezni, ha úgy érzed majd megpróbálkozhatsz vele. De tud, nem csak ez van, több fajta van, lehet próbálgatni melyik jön be. Nekem eddig ez vált be legjobban.

elisa írta...

ezt lehet fehérre is készíteni?

Kiskukta írta...

Természetesen, itt megtalálod:
http://kiskukta.blogspot.com/2009/08/otletek-tortadekoralashoz.html

Névtelen írta...

csak annyit szeretnék kérdezni, hogy az instant 2in1 kávétól nem lesz kávéíze a fondantnak? Vagy a cukor édessége elnyomja annyira, hogy fel sem tűnik? Előre is köszönöm válaszodat :)
hja és még annyi, hogy marcipánt fogok nyújtani és abból kiszúrni mintát és azzal díszíteni. A marcipánt is ugyanúgy vízzel elkevert fondanttal ragaszthatom fel?

Kiskukta írta...

Ha kakaóval együtt készíted akkor inkább a kakaó érvényesül, ha drappra készíted, és csak kávéval színezed,akkor természetesen érződik rajta, de szerintem pont ettől finomabbak ezek mint a sima fehér vagy festékkel színezettek. Persze csak hozzá passzoló krémmel töltött tortát érdemes díszíteni vele.

Névtelen írta...

köszönöm a gyors választ :)
Csokitorta lesz a kakaós főzött krémmel amit leírsz. Szülinapi torta lesz csak akinek készül az nem szereti a kávéízt. Emiatt kérdeztem. Remélem a Jacobs 2:1-es kávé is jó lesz.
Ez lesz az első tortám, de már álmomban is tortát sütök annyira készülök rá fejben :D

Anikó

Kiskukta írta...

Kedves Anikó, ha ez lesz az első tortád akkor ajánlom, ha van időd csinálj egy próba tortát, mondjuk fele adagot, kis formába sütve(18 cm, vagy amilyen van), mert ha valami hiba csúszik a dologba még tudsz javítani rajta.

Névtelen írta...

Kész a torta, bent csücsül a hűtőben :> Minden zökkenőmentesen ment Kész a fondant is, remélem jó lesz. Addig gyúrtam és adagoltam hozzá a porcukrot míg ruganyos nem lett... de a kezemhez azért tapadt ám még, de azért most, hogy itt van előttem a fóliában azért elég lágy. Most az baj? Vagy nem kell keményre gyúrni? No mindegy hagyom így pihenni. Remélem holnap minden menni fog.

Szép estét: Anikó

Kiskukta írta...

Anikó, holnap reggelre meg fog keményedni meglátod, és fogsz tudni vele dolgozni. Nem kell keményre gyúrni, mert akkor használhatatlan lesz az állás után. Sok sikert!

Edit írta...

Szia Kiskukta!
Először is gyönyörűek a tortáid, már többet megsütöttem, nekem a feketeerdő a kedvencem. Eddig pillecukros fondant csináltam, de megtaláltam a tiéd. Először túl keményre gyúrtam -tényleg óvatosan kell adagolni a porcukrot-, most lágyra hagytam, mégis ahogy bevontam a tortát, hamar m"megöregedett". Ezt nem tudom máshogy mondani, nem repedt ki, hanem inkább ráncos lett. Mi a titka, szeretném tökéletesre a bevonót. Olyan lágy volt, hogy a lapra és a kezemre is rendesen tapadt, alig tudtam felvakarni a munkalapról. Egy estét állni is hagytam. Mennyi Ramat lehet belegyúrni, lehet többet kellett volna, egy diónyit tettem bele és a kezemet is vajaztam, a munkalapra keményítőt szórtam.60 dkg volt a fondant.
Bocsi, hogy hosszúra sikerült. Előre is köszi a választ!
Üdv, Edit

Kiskukta írta...

Szia Edit!
Nyugodtan gyúrj bele több margarint, akár 2x annyit.

Névtelen írta...

Szia!Egy elég sűrgös kérdésem lenne mégpedig az,hogy egy focilabda tortát szeretnék sütni.És ahhoz kellene nekem valami fekete fondant.Kicsit félek tőle, mert az eggyik receptbe azt írtad,hogy széntabletta kell bele.Ami nekem nincs és nem is nagyon szeretnék bele tenni ha nem muszáj.Ha cukrozatlan kakaót teszek bele attól csak barna színe lesz vegy feketés? Arra is gondoltam hogy a cukorból veszek el egy kicsit és azt helyettesítem kakaóval.Mit gondolsz? Multkor már készítettem egy tortát fondant bevonattal.Nagy sikere lett, bár nem lett tökéletes de szerintem szép lett,és nem is volt olyan nehét dolgozni vele. Előre is köszönöm a válaszod!

Kiskukta írta...

Szia! Én még nem használtam széntablettát, receptbe biztos nem írtam, de van aki használ, és dicséri is. Én a Wiltonnak a feketéjét használom, de túlságosan nem vagyok vele megelégedve, nagyon sok kell belőle, hogy igazán fekete legyen, és egy felületi festés sem árt rá. Kakaóval biztos nem lesz fekete, én is úgy készítem, hogy leszámítom a porcukorból, ahogy feljebb le is írtam, de akkor is csak max sötétbarna lesz, fekete nem.

Névtelen írta...

Köszönöm a válaszod!Erre felé én még egy boltban sem láttam fekete festéket.Még a pirosat is nehéz volt beszerezni...A széntabelettát akkor biztos máshol láttam, mert már sok oldalon néztem.Csak gondoltam mielött neki állok kísérletezni megkérdezek egy profit:)

Kiskukta írta...

Cukrász boltban érdeklődj, általában nagyobb városban van. De lehet neten is rendelni, pl a Sőregitől.

Unknown írta...

Szia!
Gratulálok MINDEN munkádhoz!!!!!
Kérlek segíts!!
Most gyúrtam össze a fondant alapanyagokat, és nekem csak 450 gramm cukrot vett fel, de azt is úgy hogy dupla vajat tettem( az előző hozzászólásod alapján mertem)Szerinted így is megfelelő lett vajon?? Mit rontottam el???Holnap szeretném vele bevonni a tortát, kérlek ha erre jársz addig, válaszolj!!

Kiskukta írta...

Szia Eszter!

Nem biztos, hogy elrontottad. Többektől hallom hogy kevesebb porcukort vesz fel, mint amennyit nekem, szerintem a víz, a méz és a többi hozzávaló minősége miatt van ez. Ha kakaósat csináltál az nekem is kevesebb porcukort vesz fel. lehet kemény lesz átgyúrásnál, jó alaposan, kitartóan átgyúrod margarinos/vajas kézzel kezelhető lesz a végeredmény. Ki kell tapasztalni mi a neked megfelelő állag, addig nehéz, utána menni fog.

Névtelen írta...

Szia!
Köszi a választ!! Bevontam, látszatra nagyon jól sikerült. Szerinted nem fog estig kiszáradni? tettem rá egy fóliát, remélem az nem baj????
Még egyszer köszi, sűrűn fogok ide jönni :-)))
BEA

Kiskukta írta...

Szia Bea!
Örülök, hogy működött a dolog, én nem szoktam rá tenni fóliát, de szerintem nem lehetett tőle semmi gond.

Kiskukta írta...

Szia Bea!
Örülök, hogy működött a dolog, én nem szoktam rá tenni fóliát, de szerintem nem lehetett tőle semmi gond.

Névtelen írta...

Én kihagytam belőle a kávét, mert nem akartam hogy keserű legyen. Így viszont lágy volt a masszám, de szétrepedt és a torta oldalára rá se lehetett simítani anélkül hogy ne tört volna el. :(
A fehér (kakaó nélküli massza) nagyon jól sikerült ez a barna viszont nem. :((

Kiskukta írta...

Névtelen, sajnálom. Valószínű, hogy több porcukor kellett volna bele, ha lágy volt, de éreznem kéne az állagát, hogy tanácsot tudjak adni...

Névtelen írta...

Szia!
Mit csináljak,ha csak kevés fondant kell egy színből? Milyen arányokkal csináljam? Vagy csináljak fehéret,és azt színezzem,és annyit amennyire szükségem van? Ha igen,hogyan (folyékony festékeim vannak)?
Köszi a segítséget. Ili

Kiskukta írta...

Kedves Ili. Ha kevés kell érdemesebb utólag színezni, viszont az utólag színezésre a folyékony festék nem annyira alkalmas, illetve csak halvány színt tudsz vele elérni, de akkor is jelentős állagromlás árán. Ha van türelmed, akkor készíthetsz 1/3-ad arányban is kisebb adagokat, amit már megszínezel a zselatin oldásakor, pl. 2 evőkanál vízből az egyik festék, időpazarlónak tűnik, de lehet mégis ez lenne a jobb megoldás.

zoomy írta...

Szia!
Első tortám bevonásához készítettem el a bevonót, nagyon kiváncsi leszek, hogy sül el :-) Azt kérdezném csak, hogy mindegy milyen keményítőt használunk nyújtáskor? Nekem burgonyakeményítőm van, remélem nem fog az ízén és felszínén rontani... Amúgy gratulálok, tőled merítettem bátorságot egy saját készítésű tortához, a kedvenc csokikrémeddel készítem, majd megírom, hogy sikerült, de köszi a részletes leírásokat, fotókat, tippeket!!!

Kiskukta írta...

Zoomy, nekem kukoricakeményítőm van, de szerintem mindegy milyen a keményítő. Remélem sikerült a tortád és a krém is :)

Angi írta...

Kedves Kiskukta!

Egy kis segítséget szeretnék kérni fondant ügyben. Jövő hét pénteken kell sütnöm egy mokkatortát, amit fondanttal szeretnék bevonni. A szülinapos azt kérte, hogy legyen a fonandt halványbarna (ne fehér, mert az olyan esküvős szerinte:D), viszont amellett, hogy barna, legyen egy kis marcipán íze is, mert szerinte a kávé és a marcipán íz nagyon passzol egymáshoz.
Ez mennyire kivitelezhező így? A kakaópor íze mennyire érződik a világosbarna fondanton? És ha mandulaaromát teszek a fondantba, abból mennyit kell használnom? Elnézést a sok kérdésért, de tökéletes tortát szeretnék sütni:)

Köszönöm előre is a választ: Angi

Kiskukta írta...

Kedves Angi, színezehted csak kávéval, akkor drapp lesz, és nem zavar be a kakaó. De a kakaó sem üt el szerintem ettől az ízvilágtól, szóval használhatod azt is nyugodtan :)
Marcipán aromát ízlés szerint tegyél bele, tehetsz olyan fél kiskanálnyit az elején, átgyúrod, kóstolod,aztán ha még intenzívebbre akarod, akkor még utána.

Névtelen írta...

Kedves Kiskukta!

Ma talaltam ra az oldaladra, aminek nagyon orulok, mert ez alapjan a recept alapjan fogom elkesziteni az elso fondant tortamat. Egy hegedu tortat szeretnek kesziteni hetvegere a keresztfiamnak, es szeretnek tanacsot kerni tolled ezzel kapcsolatban. Ugy gondoltam, hogy a kakaos valtozatot keszitem el, csak nem tudom hogy a legelejen keverjem-e bele a kakaot, vagy kesobb, mivel egy keves nagyon sotetbarna szinu anyagra is szuksegem lesz disziteshez. Lehet ugy hogy az alap barna massza egy kis reszehez felhasznalas elott meg keverek kakaot? (Vagy kulon keszitsek egy halvanaybb es egy sotetebb masszat?) Ezt hogyan csinaljam (ha lehet igy egyaltalan)? A szaraz kakaot gyurjam hozza? Sokat ront az allagan, cukor is kell meg hozza?
Bocsi a sok kerdesert, de nagyon izgulok es holnap szeretnek egy probat kesziteni.
Es meg egy tehnikai kerdes... :) szerinted az ugynevezett "lab"-at, ami a hurok rezgeset tovabbitja es feher kellene legyen, mibol csinaljam?
Elore is koszi!
Gratulalok az oldalhoz es a sok remekmuhoz!
Udv. Zsuzsa

Névtelen írta...

Ujra itt vagyok. Azota begyurtam a masszat de lehet elrontottam. :( Nem volt eleg porcukrom merve es szitalva, es nem tudtam egynemusiteni a masszat, es amikor beletettem az ujabb adag porcukrot, mar kicsit mintha megdermedt volna amit addig osszekavartam, es nem tudtam aztan jol osszegyurni, nem lett rugalmas a massza es eleg kemeny is. Vajas kezzel probaltam meg lagyitani de nem sok sikerrel (vajat tettem bele is). Most pihen, kivancsi vagyok holnap mi lesz belolle...
Ha kemeny lesz, mit tudok vele kezdeni, lehet javitani rajta, vagy ez mar kuka? :( Az a baj meg nem tapintottam soha, hogy milyen kell legyen ilyenkor a massza allaga. Es mint irtam ez lenne az elso fondant tortam. Ez most meg csak a proba szerencsere, mert a hegedu szombarta kell kesz legyen. Remelem elolvasod holnapig es tudsz valami tanacsot adni.
Udvozlettel: Zsuzsa

Kiskukta írta...

Kedves Zsuzsanna!

Mikor begyúrod nem szabad kemény legyen, akkor mmég ragadós kell legyen, pihenéssel sokat keményszik, de átgyúrva ismét rugalmasz, formálható. Szerintem túl sok porcukort gyúrtál bele. Ezt alapos vajas átgyúrással lehet javítani, de valószínű, hogy már igazi soha sem lesz. Csak kakaót tetél bele, vagy kávét is?

Névtelen írta...

Koszonom a valaszt!
Eloszor fel kg. poukrot tettem bele kb 40 gramm kakaot, es ket 2:1 kavet (nescafe). Aztan lattam hogy keves a cukor, es meg mertem 15 dkg-ot, es beleszitaltam, ez ido alatt az addig oszekevert, de meg nem egybegyurt massza elegge megdermedt. Egybegyurtam en aztan, de eleg kemeny lett. Meg a foliaban van nem nyujtottam ki, mert meg nincs kesz a torta, az 1 eves fiamtol nem sokra haladok. Elobb megsutom a tortat, aztan megenzem mit tudok a fondantal kezdeni, hogy hasznaltaho lesz-e vagy csinaljak masikat. Vagy addig vajas kezzel ajanlatos lenne nehanyszor atgyurni? Segitene rajta?

Kiskukta írta...

Szerintem segítene, csak nem tudom mennyi türelmed van hozzá, ugyanis ezen nagyon sok múlik.

Névtelen írta...

szia. en mar probaltam a fondant receptedet, es nagyon jol sikerult, de meg csak vajkremmel bevont tortara csinaltam, es most egy tejszines tortat szeretnek bevonni vele. a kerdesem az lenne, hogy a tejszintol nem lesz semmi baja a fondantnak? marmint nem fog megereszkedni vagy ilyesmi? nem fogom a torta felszinet vastagon bekenni tejszinnel. elore is koszonom valaszod.
klaudia
klaudia

Kiskukta írta...

Klaudia, sima felvert tejszín oldja a fondant, nem ajánlom hogy rá tedd. Viszont ha olvasztasz bele csokit, majd ezt vered fel(vagyis ganachet készítesz), akkor már jó fondant alá.

Névtelen írta...

koszi a gyors valaszt. kiprobalom. es meg egy kerdes, mivel tudnam fenyesse tenni a fondantot? marmint egy traktor forma tortat keszitek, amit fondanttal fogok bevonni, de szeretnem, hogy legyen valami fenye, szoval ne legyen olyan matt szine. most neztem a ferrari tortadat, es azon lattam, hogy szep fenyes volt a fondant. koszi.

Kiskukta írta...

A Ferrari azért fényes, mert nagy melegbe készült, és a párás lett a felszíne. Lekenheted semleges ízű, vagy sütihez illő olajjal (dió, szölömag) és akkor tutira fényes lesz.

Olívia Németh írta...

Szia Kiskukta! Kisfiamnak szeretnék tortát készíteni, 26-os átmérövel, 3 tortalappal. Ez a kakaós vagy fehér fondant vajon elég lenne-e egy ekkora torta bvonásához?

Nagyon örülnék ha még ma tudnál válasaolni kérdésemre :$

alaszod elöre is köszönöm!!

/Olívia

Kiskukta írta...

Kedves Olívia, ha a végső tömege meglesz olyan 700 g, akkor elég a bevonásra, sőt a leeső részekkel díszítheted is majd a tortát.

Névtelen írta...

szia! Zöld fondant szeretnék készíteni egy focitortára. Tudnál segíteni, hogy oldjam meg?? Előre is köszönöm.

Kiskukta írta...

Zöldre nem tudok természetes színezőt, így festéket ajánlok, a Wiltonos mohazöldet használom, ezt a Sőreginél meglehet rendelni.

Névtelen írta...

Szia! Nekem két kérdésem is lenne: nem baj, ha 2:1-ben kávé helyett 3:1-bent használok? és nem baj, ha fólia helyett alufóliát használok?

Névtelen írta...

Szia! Az elkészített fondant-ot mennyi ideig lehet tárolni és milyen módon? köszönöm ! :)

Simon írta...

Üdv! Ez egy nagyon jó recept! Bár kakaóval még nem próbáltam, de mandula aromával igen és elégedett voltam, ugyanezzel a folyamattal készítettem. Most jöhet a barna fondant is. A fondant alá a psikóta közé milyen krémet javasoltok?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails