Készíthetünk a gyorsrózsát, kétféleképen, a klasszikus, rózsát, legalább 4 féle képen, és mini rózsát is. Ezenkívül még rózsabimbót is. Ettől biztos sokkal többféle van, én ennyit szeretnék most bemutatni vagy saját fotók által, vagy videó segítségével, a teljesség igénye nélkül.
Jópár rózsához nem kell semmilyen kiszúró, először ezeket mutatnám be.
Gyors rózsa készítése
A neve is sugározza, hogy gyorsan és egyszerűen elkészíthető, több fajtája van.
Első és legegyszerűbb, a simán feltekert rózsa (elnézést, hogy nem szaknyelven íróm, biztos van erre is speciális elnevezés, de én nem könyvből tanultam ezeket).
Elkészítésének menete látszik a a fenti képen ( kattintsatok rá, látni fogjátok nagyban). Kis gömböt formálunk, abból rudacskát sodrunk, ezt ellapítjuk vagy az ujjunkkal, vagy egy kis nyújtófával, majd elkezdjük feltekerni a rózsát. Mikor úgy véljük elég vaskos már a rózsafej a fondatcsíkot lehúzzuk, majd tetszőleges helyen elvékonyítjuk a rózsafej alatt a fondant, és elvágjuk.
Ilyen rózsa került a kalapos tortámra.
A másik a gyorsrózsák közül :
Ez nagyjából ugyanaz, csak kicsivel összetettebb. Az eleje megegyezik az előzővel, gömböt formálunk, belőle rudacskát, ezt szélesebbre kinyújtjuk, hosszában félbehajtjuk. Ha kell használjunk kis vizet a ragasztáshoz. Ezután kicsit ráncolva feltekerjük. A fölösleges részt itt is elvékonyítjuk és levágjuk. Ez engem az anyag rózsákra emlékeztet.
Ilyen rózsa került a retrós tortámra.
Formázott rózsa készítése
Kiszúró nélkül
Mostanában mindig így csinálom, nekem így élethűbbre sikerülnek a rózsáim. Találtam még régebb róla egy nagyon jó videót, szerintem érthetőbb ha azt nézitek meg. IDE kattintsatok és a videót nézhetitek is. Ez a rózsa is így készült:
Kör vagy csepp alakú kiszúróval:
Videó ITT. Sokáig ezt a módszer használtam. Annyi különbséggel, hogy nem szúrtam drótra.
Ez a módszer több hibalehetőséget is magába rejt. Egyik, ha nem vékonyítjuk el a szirmok szélét, akkor olyan bumszli, kövér rózsáink lesznek. A másik az, ha nem vonjuk be teljesen legalább egy szirommal a rózsa közepét, akkor olyan élettelen, mű rózsa lesz a végeredmény.
Így készültek életem első rózsái is, sok-sok hibával (de akkor gyönyörűnek láttam), kör alakú kiszúróval:
Ez pedig már csepp alakú kiszúróval készült, készítésének menete megegyezik a kör alakúval.
5 szirmú kiszúróval:
Marcipán rózsa készítése:
Marcipán rózsa készítéséhez is találtam egy jó kis videót, jó ötlet, hogy zacskó közt van elvékonyítva a szirom. Videó ITT.
Mini rózsa készítése:
Ehhez sem szükséges kiszúró, de kell hozzá elég sok türelem, és előnyös a hideg kéz.
Videó róla ITT megtekinthető.
Így készült pl. erre a tortára is a rózsa:
Készíthetjük zártabbra, nyíltabbra, elképzelésünk szerint. Bevallom, hogy jobban szeretek bimbót készíteni, mint teljes kinyílt rózsafejet.
Ha virágot formálunk tehetünk a fondantba egy kis tragant port, ettől jobb tartása lesz a masszának, hamarabb szárad, vékonyabbra nyújthatjuk, élethűbb lesz a végeredmény. Mérni nem szoktam a mennyiséget, érzésre gyúrom bele az anyagot. Sokat ne gyúrjunk be, mert állással nagyom megkeményszik, ha jól becsomagoljuk akkor is, nehéz formálhatóvá tenni utólag.
Több ilyen jellegű bejegyzést tervezek ezután , elérhető lesz a címkék közt a technikákra kattintva, vagy a blog címe fölött szintén a Technikák-ra kattintva.
14 megjegyzés:
Nagyon jó kis bemutató tanulok belőle!:)
remek a leírásod, köszönöm!
Írtam egy e-mailt neked priviben, de már megtaláltam amit kerestem. Bocsi, hogy zargattalak.
Nagyon köszönöm ezt a bejegyzésed! Rengeteg hasznát fogom venni!
AL
Szia! Amikor megnéztem a képeket, és elolvastam a bejegyzésedet, csak ennyi jött ki a számon: Uramisten, milyen szépek! :)
Az én első rózsám kis bumszli lett, mert nem vékonyítottam az alján semmit, de a segítségeddel remélem a legközelebbi tortára sikerül ilyen álomszép rózsákat csinálnom.
Köszönöm a sok hasznos infót, lementettem mindent későbbi felhasználásra :).
Szia! Pont most sütöttem meg a recepted szerint életem legszebb tortáját:) és a rózsát is ma szerettem volna megkeresni és íme:) Köszönöm szépen Fruzsi
Mary, örülök!
Kisnyul, köszi! Örülök, hogy megtaláltad!
AL, Ildikó, örülök!
Fruzsi, remélem nem csak szép lett, hanem finom is! Szívesen!
Csak ámulok és bámulok-egyik szebb, mint a másik!
A tortáid verhetetlenek!!
A rózsákat vagy bármilyen figurát vagy díszítést mivel rögzíted oda?
J.a. kisebb dísznek elég a sima víz (ép csak nedves legyen, ne tocsogjon rajta), nagyobbaknak lehet vajkrém, vagy az írókázáshoz használt tojásfehérjehab.
Köszi most már bátran neki kezdhetek egy tortának.
Fantasztikusak a tortáid!!!
Szia! Nagyon szuper a blogod, már elkészítettem az első két fondantos tortámat, hála Neked. :)
Viszont szeretném megkérdezni, hogy ahogy látom, neked teljesen más állagú a fondantod, az enyém kissé nehezen formázható, könnyen be tudom vonni a tortát, viszont ha díszíteni szeretném az nehezen megy, kissé töredezik és nehezen formázható. Van ötleted, hogy mit csinálhatok másképp? Meg például az egyik tortának az oldalára szerettem volna egy 'szalagot' tenni, de nem akaródzott ráragadni, hiába vizeztem. Tudnál segíteni?
Előre is köszönöm,
Szilvi
Kedves Kiskukta,
a kiszúró nélkül készült rózsához linkelt video sajnos már nem elérhető. Ajánlanál esetleg egy másikat? Vagy leírnád, hogy hogyan készíted azt a fajta rózsát?
Köszönöm!
Üdv:
Ancsi
Kedves Ancsi!
Az összeállítás menete ugyanaz mint a kör kiszúrós rózsa esetén. A szirmokat viszont úgy készíted, hogy kicsi mogyorónyi fondant darabot ellapítasz a két tenyered közt, a szirmok szélét meg az ujjaddal vékonyítod el.
Megjegyzés küldése