2009. december 3., csütörtök

Diplomata torta karácsonyra hangolva

Diplomata tortát már készítettem, a krémjét most is pont úgy csináltam, csak emeltem a zselatin adagját 25 gr-ra, és 4 ek rumot tettem bele. Ezt most nem is írom le, itt el lehet olvasni. Inkább a formával és a díszítéssel foglalkoznék most.

Romániában ez a kocka forma a klasszikus alakja ennek a tortának, ehhez az alakhoz én a kihúzhatós kenyérformámat használtam.
Sütöttem 3 tojásból vizes piskótát (2 darabot) egy 32X 25-ös tepsibe, majd a formát annyira húztam ki, hogy felül pont 32 cm legyen, lefele kicsit szűkül, majd a kihűlt piskótákat beleszabtam a formába ( lényegében kb két sávba kellett elvágjam a piskótát, nagyon keveset kellett levágni belőle) kibéleltem vele az oldalát, és alját, két végére nem tettem piskótát, majd betöltöttem a zselatinos krémet, majd fedtem egy piskótadarabbal. Betettem a hűtőbe egy éjszakára, másnap ráborítottam a tálcára,a két végét leegyenesítettem, majd jó keményre felvert tejszínhabbal(4 dl) vontam be. Díszítéshez egy datolyaszilvát megpucoltam, kb fél centis darabokra vágtam, majd csillagokat szaggattam belőle ki egy sütikiszúróval. A fenyőhöz a kivit szintén megpucoltam, majd felvágtam, mivel nem volt megfelelő méretű kiszúróm így kartonból készítettem egy sablont, majd annak mentén vágtam ki a fenyőket egy éles késsel. A füzérhez gránátalmamagokat használtam.

1 piskótához használtam:
3 tojást
3 ek vizet
6 ek liszt
6 ek cukor
csipet sót és pár csepp citromlevet

A vizes piskótához a tojásokat megmossuk, a hozzávalókat kimérjük.
A sárgát elválasztjuk a fehérjétől, a fehérjéhez adunk 1 csipet sót, pár csepp citromlevet, a vizet majd kemény habot verünk egy mixer segítségével, bele tesszük a cukrot, ezzel tovább verjük. A lényeg, hogy tényleg jó kemény habot verjünk, ebben segít a só és a citromlé, valamint az is, ha szobahőmérsékletű a tojás. Mikor már jó kemény a habunk, akkor keverjük hozzá a tojássárgákat, majd ezután kézzel kavarjuk hozzá az átszitált lisztet. Sütőpapírral ellátott formában szépen oszlassuk el majd 175 fokon süssük meg.




2009. december 2., szerda

Díjak

Tegnap két díjat is kaptam, a fentit Vikitől és Edótól kaptam meg, nagyon szépen köszönöm nekik! Vikinek különösen, mert ő késztette ezt a kis meglepit, és nagyon meghatott, hogy így első körben rám is gondolt!
Én továbbadnám ezt a díjat :

Mohának, a gyönyörű mézeskalácsaiért

Macusnak, a csodaszép kézzel kötött ajándékaiért

Szepykének, mert hatalmas mennyiségű gasztroajándékot mutatott be a blogjában

Renátának, mert olyan szépen írt az adventi időszakról



A másik díjat Gizitől kaptam, nagyon szépen köszönöm, és nagyon örülök, hogy jól érzed magad nálam, az érzés kölcsönös! Ezt a díjat már megkaptam, szét is osztogattam, ezért ezt most nem teszem meg, aki szeretné itt megnézheti.



2009. november 23., hétfő

Diplomata torta

Mondhatnám nosztalgiatortának is. Romániában nagy sikere van ennek a tortának, nem véletlen, nagyon finom, de bevallom házi készítésűt soha sem ettem, cukikban árulják. Esküvőnkön is ilyen torta volt (azóta sem ettünk). Gondolkodtam, hogyan lehetne előállítani itthon, eszembe jutot a borhabtorta, ami állagra nagyon hasonlított rá, ebből indultam ki, megnéztem pár recit a neten is, azokból is összeszedtem ezt azt, sógornőmmel is áttárgyaltam a témát, aztán alkottam magamnak egy sajátot.

A tora elkészítése nem nehéz, aki már főzött pudingot (mert a tojásos pép sem nehezebb egy pudingnál) és vert már fel tejszínt az nyugodtan hozzákezdhet.

Hozzávalók egy 25 cm tortaformához:
4 tojásos vizes piskóta, vagy 2 tojásos tortalap (nekem ez volt, mert volt egy a fagyóba)
6+4 dl tejszín
4 dl tej
40 gr liszt
4 tojássárga
120 gr+ 2 ek porcukor
20 gr zselatin (Horvát Rozisat használtam) ezt emelném 25 gr-ra, vagyis 1 csomagra
1 dl ananászlé (konzervből)
rum ízlés szerint (én kb 2 ek-al tettem)
400 gr gyümölcs a krémbe (nálam ez pomelo és konzerv ananász volt felesben, de elterjedtebb a narancs és ananász páros, lehet bele tenni kandírozott naracshéjat is ízesítőnek, de barackot is, ki mit szeret)
gyümölcs díszítésnek (nálam ez narancs, kivi és cukrosmeggy volt)

A piskótát megsütjük, kihűtjük, kettévágjuk.

A krémhez a tojássárgát a 120 gr cukorral kihabosítjuk, hozzáadjuk a lisztet, kb 1 dl tejet, simára kavarjuk. E közben a maradék 3 dl tejet felforraljuk, majd hozzáöntjük a tojásos péphez, közben folyamatosan kavarjuk, majd az egészet felforraljuk, sűrű péppé főzzük, folyamatosan kavarjuk. Hűlni tesszük vízfürdőbe, néha belekavarunk, hogy ne bőrözzön be.

Közben a gyümölcsöket nagyon apróra vágjuk. A pomelot elöbb szedjük gerezdekre, vegyük le a hártyáját, hártya ne kerüljün bele.
A zselatint elkeverjük az ananszlében, addig melegítjük míg teljesen felolvad benne, félretesszük pár percre hűlni.
A hideg 6 dl tejszínt (a tejszínnek az a titka, hogy jó hideg kell legyen, akár 15-20 percet fagyóba is rakhatjuk felverés előtt) kemény habbá verjük.
A zselatint elkeverjük a tojásos pépbe, majd a felvert tejszínhez kavarjuk több részletben. Végül hozzákeverjük a gyümölcsöket és megízesítjük a rummal, nem kell hogy a rum érvényesüljön, de pikánssá kell tegye a krémünket, szerintem a 2 ek-nál tehettem volna többet is, férjem szerint így pont jó, szóval mindenki öntsön bele ízlés szerint.

A tortagyűrüt (kapcsos tortaforma oldala) ráhelyezzük a tálcára amire a torta kerül, beletesszük az egyik lapot, ráhalmozzuk az összes krémet, majd befedjük a másik lappal. Hűtőbe tesszük ez lehet egy éjszaka is, de elég neki kb 3 óra is.

A maradék 4 dl tejszínt 2 ek porcukorral kemény habbá verjük. Egy keveset félreteszünk a habrózsákhoz a többivel bevonjuk a tortát. Én fésűs kártyával csíkoztam meg, ajánlom mindenkinek a fésűs kártya beszerzését, nem drága, én a Sőregitől vettem a műanyag fajtát, 200 ft alatt volt ha jól emlékszem, könnyen, gyorsan lehet vele mintázni a torta oldalát, felszínét. Habrózsákat nyomtam rá, ezt úgy a legkönnyebb egyenletesen elosztani, hogy nyomunk egy helyre, aztán vele szembe, majd félúton a kettő közt, majd másik oldalt, majd mindegyik közt még egyszer elosztunk és oda is nyomunk egyet. Ezután ízlés szerint tehetünk rá gyümölcsöket.



Kellemes nálam

Raindrop volt ennyire figyelmes hogy megörvendeztetett ezzel az kis díjjal, nagy mosolyt (vigyort) csalt vele az arcomra, örülök, hogy van aki így érzi, és ez ad újabb lökette blog írásában. Gondolom nem csak én vagyok vele így, ezért átadom én is pár embernek.

Judith, Andi, Renáta, Edó, Szepyke, Yasmine, Belly, Mónika, Egycsipet.

És még megkaptam Vikitől és Anditól, Egycsipettől is, nektek is nagyon szépen köszönöm!

2009. november 3., kedd

Meglepetés torta maradékokból


Hétvégén nem csak sógornőmék házassági évfordulója volt, hanem egyik kis unokaöcsénk 6-ik szülinapja is. Igaz ezt konkrétan nem ünnepeltük, de volt egy kis kakaós krém maradékom a sógornőmék tortájából, 25 cm egy átmérőjű kb 2 cm-is lapom a kerék tortától, így csináltam a kettőből egy meglepetés tortát a kis unokaöcsinek, nagyon örült neki, mondtam, hogy ebből annak ad akinek szeretne, először azt mondta, hogy mindenkinek ad, utána, hogy ezt nem vágja meg. Míg együtt voltunk nem is vágta meg, remélem azért azóta már megették.
A 25 cm formából vágtam egy kistányér segítségével egy kisebb kört, majd a fennmaradó részből pedig összepuzzeleztem még egy akkora kört, krémmel összeragasztottam, így lett két kisebb lapom. Középen megtöltöttem kakaós krémmel, kívülről is vele vontam be.
A díszítésen sokat gondolkodtam, hogy mit is csináljak ami egyszerű is, kisfiús is, jópofa is, így egy kutyafejet akartam ábrázolni, nagylányom szerint inkább boci, szerintem sem ez a legsikerültebb tortám, no de a lényeg, hogy a kis szülinapos nagyon örült neki.

Torta, kedvem szerint

Hétvégén együtt ünnepelte a szűk család (csekély 24 személy), a sógornőmék 15 -ik házassági évfordulóját. Mi is "haza" mentünk e jeles évfordulóra, én szívesen bevállaltam a torta készítését. Teljes mértékben szabad kezet kaptam a díszítés terén. Sajnos nem sikerült jó képet csináljak, az alsó rész szép drapp színű, pont mint a súlyemelő tortánál, nem pedig ilyen sárgás, de a nagy ünnepi forgatagba nem volt időm hosszasan fotózással tölteni az időt.
Azért választottam ezeket a színeket, mert a kakaó és a kávé miatt ezek még ehetőek is, nem csak töményen cukor ízük van, másik ok meg az, hogy nekem kedvenc színeim. Sógornőméknek is nagyon tetszett, meg az egész családnak.
Csináltam hozzá 2x2 tojásos piskótát a 25 cm-es formába, egyiket simán másikat kakaósra, meg 2x1 tojásos piskótát a 18 cm formában egyiket kakaósan másikat simára hagyva, mindegyiket ketté vágtam.
3 adag kakaós főzött krémet (elég lett volna 2,5), és 3 pudingból vaníliás krémet vajjal kikavarva (megalapítottam, hogy ehhez jobb a vaj, jobb tőle a tartása, és finomabb is).
Rétegzés mindkét esetben úgy alakult, hogy sima lap, vaníliás krém, kakaós lap , kakaós krém, kakaós lap, vaníliás krém, sima lap, kakaós borító krém.

Az összerakáshoz használtam kartont és hurkapálcát, úgy mint a váras tortánál.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails